Baranyai Béla, Zsigmond király ú. n. Sárkány-rendje. Adalék a magyar trónöröklési kérdés történetéhez.

SZÁZADOK

MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KÖZLÖNYE

A VÁLASZTMÁNY MEGBÍZÁSÁBÓL SZERKESZTI

DR DOMANOVSZKY SÁNDOR

MÁSODALELNÖK

LIX-LX. ÉVFOLYAM

1925-1926.

BUDAPESTEN, 1926.

KIADJA A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT

 

Zsigmond király ú. n. Sárkány-rendje.

(Adalék a magyar trónöröklési kérdés történetéhez.)

BARANYAI BÉLA.

[I. közl.: Századok, 1926. IV—VI. füzet.]

++

Szívet-lelket üdítő az a. légkör, melybe helyezi, szemet gyönyörködtető az a háttér, melyből fénnyel sugározhatja be az ú. n. Sárkány-rendet Erdélyi László abban az értekezésében, mely nemrégiben jelent meg történeti tárgyú emlékkönyveink legimpozánsabb kötetében.[1]

Ez a légkör az önfeláldozás, ez a háttér a vallási idealizmus.

De jó volna, hinni bennük. Ha lehetne.

Mi ad alapot, mi ad okot a kételyre?

Tán az elkeseredett lélekből fakadó pesszimista világnézletnek minden kákán csomót kereső indulata, mely nem akarja, meghagyni a jót a jóban? Vagy a politikának a maga korlátai közt jogosult tanát, hogy aki szolgálatra szövetkezik, uralomra szövetkezik, kívánja doktrinär egyoldalúságra hajló indulat erőszakolni, tagadván minden önzetlenséget, minden tisztaságot?

Nem ilyen lelki alkat szülte a gyanút, nem ilyen indulat táplálja a kételyt.

Gyanú kell, hogy ébredjen, kétely kell, hogy rágódjék e kérdés tanulmányozójának lelkén, ha figyelő szemének éberségét nem kerüli el egy végtelen ellentmondás, mely döbbenetes tényszerűségében önmagának árulója.

„(A társaság …) az álnok ellenség és az ős sárkány követőinek, t. i. úgy a pogány hadaknak, mint szakadárolmak, és az egy igaz hit s Krisztus keresztje, s országaink veszedelmére törő más nemzeteknek ki pusztítására (… alakult.)“

Így mondja ezt az 1408 december 12-én kelt az az okirat, amelyet a Sárkány-rend alapítólevelének szoktunk nevezni,[2]

És e rendet felveszi — a királyi pár után mint első — „István deszpota, Rácország ura“.

Így áll ez ugyanebben az alapítólevélben.

István deszpota pedig — szakadár; fia a hazája és vallása védelmében a Rigómezon életét vesztett Lázár fejedelemnek, († 1389 június 15., szent Vid napján; ez a Vidov dán) maga is hű gyermeke egyházának, aki egyházához való hűségében temetkezési helyül maga is fogadalmi monostort emelt magának.[3]

Nem megdöbbentő-e, hogy éppen ez a fejedelem esküvel kösse le magát saját vallásának üldözésére?

Komoly cél lehetett itt az egyik vallásnak üldözése, a másiknak — a katholikusnak — terjesztése? Vagy nem kellett-e inkább csak lepelnek lennie, mely valamely más célt takart?

Az alapítólevél — kora történeti távlatának fényével bevilágítva — elárulja ezt a célt.

Kíséreljük meg ezt a távlatot beállítani és világánál érdekfeszítő adalékot fogunk nyerni — a magyar trónöröklési kérdés történetéhez.

++

I. A leánytrónutódlás kizárása.

Nagy Lajos fiúsítottnak tekintett s ezért királyul koronázott[4] leányának keze révén, de választás és koronázás jogán lett Magyarország királyává[5] Zsigmondi, a luxemburgi házból való IV. Károly német császár és cseh király ifjabb fia, Brandenburg ura, aki ekkor már egy éve volt Mária, törvényes férje s előbb a „Magyarország ura és védője“, majd a „Magyarország főkapitánya“ címet használta.[6]

Zsigmond egybekelését Máriával ennek anyja, Nagy Lajos özvegye, Erzsébet királyné évekig meg tudta akadályozni, míg végül is a házasság megkötését Zsigmondnak bátyja, Vencel cseh király segítségével úgy kellett kierőszakolnia.

A választás és koronázás jogán Zsigmond magyar király maradt azután is, hogy neje, Mária királynő az 1395. év közepe táján[7] gyermektelenül elhalt.

Zsigmondnak helyzete a trónon röviddel előbb valamint ismételten később is — éppen nem volt biztosított és megtámadatlan. Nem azért, mintha az előddel való vérségi kapocs folytonosságát sírba vitte volna feleségének halála s ezzel megszűnt volna a trónon való maradáshoz igényt adó jogcím. Nem hiányzott ugyan az ellenpárt, mely törekvésében Zsigmond eltávolítására ezt fel ne hozta volna,[8] de a baj az volt, hogy könnyelműségével és állhatatlanságával, meg idegen kegyencek mértéktelen pártolásával legszemélyesebb magyar híveit is elidegenítette magától.

Ilyen könnyelműen, s ha kora csereberélő családpolitikája megtűrné e szót, mondhatni, lelkiismeretlenül kezelte a trónutódlás kérdését is, főleg amíg mint özvegy és gyermektelen — bár újra vőlegény — abban magát apai érzelmei tekintetében különösebben érdekeltnek nem érezte.

És a legmeglepőbb ellentétekkel teli e politikája több ilyen lépéséhez meg tudta nyerni, ha kellett, ki tudta erőszakolni magyar országnagyjai és előkelői egyes részének, váltakozó csoportjainak pecsétes, sőt esküvel erősített hozzájárulását.

Mária halála idején Zsigmondot csak cseh várományára nézve kötötte meg örökösödési szerződés. Az, amelyet a magyar trónon való megerősödése után, 1388 közepén[9] kötött bátyjával, Vencellel, amelyben ez fiúutód nélkül történendő elhalálozása esetére lemondatta Zsigmondot a harmadik testvér, az ifjabb és jobban szeretett öccs, a Görlicinek nevezett János[10] javára a cseh koronáról, amelyhez különben Zsigmondnak Venczel halála után teljes joga (plenum ius) lett volna. Sok más áldozat mellett ez volt egyik része annak az árnak, amellyel Zsigmondnak viszonoznia kellett bátyjának segítségét, amelyet a magyar királynő kezének megtartására és ezzel a magyar trón elnyerésére nyújtott neki.

Görlici Jánosnak még Vencel életében, és fiúutód hátrahagyása nélkül történt halálával Zsigmondra természetszerűleg, ellenszolgáltatás nélkül visszaszállt a cseh koronára való közvetlen örökösödési joga.

S mégis még János halála napján, 1396 március 1-én Vencellel oly kölcsönös örökösödési szerződést kötött, hogy Vencei fiúutód nélküli halála esetére őt, Zsigmondot teszi meg örökösévé, viszont ez, Zsigmond, „országnagyjai, urai, nemesei és hívei tanácsával és tudtával“ őt, Vencelt, jelöli ki fiúutód nélkül való halála esetére a magyar trónon utódjává, netán hátramaradó gyermekeinek (fiai, leányainak) pedig gyámjává, esküvel igérvén, hogy mielőbb oly intézkedést fog tenni, hogy e rendelkezés halála esetére tényleg érvényesüljön. Kötelezte azonban bátyját, hogy amennyiben ő, Zsigmond, fiú hátrahagyása nélkül halna el, s tehát Vencel követné őt a magyar trónon, ez netán való leánymaradékainak illő kiházasításáról gondoskodjék.[11]

Ezzel Zsigmond eskü erejével fosztotta meg magát attól a lehetőségtől, hogy fiú nemlétében esetleg hátramaradó leányának igyekezzék megszerezni a. trónutódlás jogát.

A Prágában német nyelven kelt ez oklevél értékét nem igen emelte az az állítás, hogy az ügylet az ország nagyjainak, lírainak, nemeseinek és híveinek tanácsával és tudtával történt. Nagyon kevesen voltak itt jelen, ezek néhánya is elveszett Nikápolynál. Nem is állítottak ki a maguk részéről kötelező nyilatkozatot, elfogadó oklevelet, sem pecséteikkel el nem látták királyuk okiratát.

Ilyen nyilatkozat, hozzájárulás hiányában a tanács maga legfeljebb erkölcsileg nyom, de jogi cselekedetre nem kötelez.

Mikor tehát Zsigmond három évvel utóbb azzal a tényével, hogy most meg unokatestvérével, Józsa (Jodok) morva, markolábbal kötött örökösödési szerződésével fiú hátrahagyása nélkül történendő halála esetére ennék ígérte Magyarország trónját, a maga részéről érvénytelenítette a Vencelnek adományozni vélt utódlási jogot, Vencel el is veszített minden jogot s nem kereshetett jogszerű támogatást az ország rendeméi vagy ezek egyeseinél.

Józsa tehát megbízhatatlan szerződő-társától azt kívánta, hogy az ország rendeinek hozzájárulását is szerezze meg.

Zsigmond tényleg el tudta érni, hogy „rendelkezéséhez vagyis intézkedéséhez“ „a főpapok, bárók, nemesek és előkelők s a városok közül“ „némelyek“ (mintegy hetvenen) kényszerítve, — mint a rendek maguk mondják, „parancsára“ — elfogadó nyilatkozatot állítottak ki s arra pecsétjeiket ráfüggesztették.[12]

Ezzel már most a rendek is lekötötték magukat a jogelv mellett, hogy fiutód nemlétében az esetleges leány mellőzésével is csak férfit fognak a trónra emelni.

Zsigmond a hozzájárulások gyűjtésével nyilvánosságra hozta ezt a trónvásárt, s az ennek nyomán kitört elégedetlenség időleges fogságba juttatta őt.

És mégis, kiszabadulása után (1402. auguszt. 16-án) a Habsburgokkal: (IV.) Alberttól, nővére férjének második házasságából való fiával és ennek unokatestvéreivel, Vilmos és Ernő hercegekkel[13] lépett örökösödési szerződésre,[14] igérvén, hogy arra az esetre, ha fiúutód nélkül halna el, közülük egyet utódul választ — s ismét kötelezte magát, hogy ehhez az intézkedéséhez a Pozsonyba hivott rendek hozzájárulását, de most csak azokét szerzi meg, akik „Józsa márkolábnák nem esküdtek“,[15] s ezenkötelezettségének biztosítására néhányuk fiait a hercegek udvarába túszul küldi.

E szerződés végrehajtásakép már a következő hónapban, szeptember 14-én egyoldalúan megsemmisíti és visszavonja a Józsa javára tett „rendelkezést, vagyis intézkedést“, fölmenti a „tett ígéret és vállalt kötelezettség“ alól, „szóval is és írásban is“ a főpapokat, bárókat, nemeseket, előkelőket és városokat, s Magyarországot, ha fiutóda nem lenne, kizárólag Albertnek „adja és adományozza“ „magyar országa összes főpapjainak, báróinak, nemeseinek és országlakóinak határozott tudomásával, megállapodásával, beleegyezésével és akaratával“, „azon teljes formában, módon, rendelkezéssel és intézkedéssel, melyek szerint az a legérvényesebben történhetik“.[16]

Ez a legérvényesebb forma — mint Józsa esetében — ismét csak a rendek elfogadó nyilatkozata lehetett. Zsigmond most is kísérletet tett ennek elnyerésére, s mert a Józsának esküt tettek néhányát is meg tudta Albert részére nyerni, már egy hétre reá, szeptember 21-én 112 pecsétes elfogadó nyilatkozatot sikerült elnyernie.[17]

Ebben a rendek eskü alatt kötelezték magukat, hogy Zsigmond után, ha t. i. fiúörökös hátrahagyása nélkül halna el, „senki mást“ „királyul el nem fogadnak és meg nem koronáznak“[18] — tehát Zsigmond esetleges egyetlen leányát sem —, csak Albertet,aki viszont — természetesen Zsigmonddal és nem a rendekkel szemben — kötelezte magát, hogy a leányokat illően kiházasítja.

A két okirattal Zsigmond immár harmadszor, a rendek immár másodszor fejezték ki azt a jogelvet s ehhez ismét esküvel kötötték le magukat, hogy leányt nem fognak trónra ültetni, vagyis hogy leányutódnak trónöröklési joga nincs.

Ügy látszott tehát, hogy a sok változást mutató trónutódlási kérdésben legalább ez a jogelv megingathatatlan.

++

II. A sárkányos szövetség mint a leánytrónutódlás megvalósításának kísérlete.

Ez örökösödési szerződések idején Zsigmond ugyan nem volt házas, de vőlegény volt, a Jodok-féle szerződés idején Briegi Margittal,[19] a Habsburg-szerződés idején Czillei Borbálával, Czillei Hermann grófnak ekkor (1402-ben) mindössze tíz éves leányával, Garai Miklós nádor feleségének nővérével.[20]

A Borbálával való jegyesség idején meghalt[21] IV. Albert herceg, az 1402-ben kijelölt trónutód, s bár ennek netáni igénye nem biztosíttatott kifejezetten fiának, az ekkor hét éves V. Albertnek, az 1402. évi szerződésben megnevezett Vilmos és Ernő hercegek jogigényeinek tisztázatlansága miatt Zsigmond szempontjából mégsem volt úgy vehető, hogy fiúutód nélküli halála esetére a trónutódlás kérdésében szabad kezet nyert.

A rendek szempontjából azonban kétségtelenül tiszta volt a jogi helyzet. Ők csak Albertnek, az elhalt hercegnek adtak elfogadó nyilatkozatot s így ennek halálával feloldódtak a lekötöttség alól.

Ez volt a jogi helyzet, amikor Zsigmond 1405 őszén Borbálával tényleg egybekelt.[22]

A fejletlen gyermekleánnyal való együttélést Zsigmondnak egy időre meg kellett szakítania s Borbálát csak 1408 végén hozta el ismét a szülői háztól.[23]

Zsigmond ekkor győzelemmel övezve volt visszatérőben Boszniából, ahol Tvartkó király, s a vele szövetkezett Hervoja herceg és Szandaly (Hranics) vajda ellen viselt hadat, s Tvartkó meghódolása után ennek 120 főurát lefejeztette. Ez a véres tette nemcsak a Balkánon szerzett neki tekintélyt, de alkalmas volt arra is, hogy itthon is érvényt szerezzen akaratának.

A házasélet újrafel vételének nyomán Borbála királyné előtt fölmerült a jövő gondja: ő még fiatal, a király nála 24 évvel idősebb, mi lesz vele, ha nem lesz fia, ki mellett megmaradhat a hatalom élvezetében, mi lesz, ha csak leánya születik.

Ez a leány — a király három és a rendek kétrendbéli nyilatkozata és ugyanennyi eskü által megerősített elv élteimében — fiú nemlétében sem kerül trónra. Borbála tehát, ha fiat nem szül, egyszerűen szegény özveggyé lesz, a hatalomra való minden befolyás, a hatalomból való minden részesedés nélkül.

Nem akarta ezt az uralom vágyó, erőszakos és akaratos Czilleiek sarja, nem akarhatta ezt az anya, de nem akarta maga a Czillei-rokonság sem, mely hatalmi térjeszkedése területéül szemelte ki az országot, s hatalma megcsappanását, esetleg megszűnését is várhatta Borbála ily tehetetlen özvegységére.

Mindennek elkerülésére egy mód volt csak, a leányutód trónrajuttatása.

Ez esetben kielégülhet a hatalomvágy, megnyugszik az anyai érzés. Ez előnyösebb a Czilleiekre is, mert inkább kell az erős támasz a leánynak, akit elismert jogelv ellenében emeltek trónra s így mindig lesz ellenzéke, mint a fiúnak, ki esetleg teljesen függetlenítheti magát. Zsigmondra is hatott az első napok megejtő hangulata s szép, ifjú feleségének varázsa. Hajlamos lett a tervre, annál is inkább, mert ez a megoldás az ő szempontja ból is tisztázta volna a trónöröklés kérdését, amely (IV.) Albert halála után csak a rendek szempontjából volt világos, de nem az ő kötelezettségei szempontjából is. Albert halála után ugyanis mihamar elhalt[24] Vilmos herceg, az 1402. évi örökösödési szerződést kötő Habsburgok másodika is, s már most csak a harmadik, a legifjabb herceg, Ernő élt, s követelhette Zsigmondtól, hogy őt jelölje ki utódjává és szerezze meg ehhez a rendek beleegyezését. Mert azt a szerződés nem mondotta, hogy Zsigmond csak egyszer köteles a kijelölést gyakorolni, s ha azt egyszer gyakorolta, a nem kedvezményezett két másik Habsburgnak megszűnik minden igénye. Ernő herceg el len pedig Zsigmond személyes ellenszenvet érzett s ezért csak kedves lehetett neki az a gondolat, hogy Ernő ne kerülhessen trónra.

Meglévőn így az akarat, csak a végrehajtás lehetőségét, a megvalósítás biztosításának formáját kellett megtalálni.

A legtökéletesebb forma, „az a teljes mód, rendelkezés és intézkedés, mely szerint ez a legérvényesebben történhetik“, természetesen az 1399-i és 1402-i analógia lett volna, t. i. a rendek pecsétes elfogadó nyilatkozata.

Ennek az útnak megkísérléséről a jelen pillanatban le kellett mondani. Mert ennek aktáiban meg volt írva, hogy az édes leány még az idegen férfi javára is kizárandó, az erre a jogelvre tett esküket meg kellett volna törni. Ehhez a formához meg kellett volna nyerni az 1402. évi elfogadó nyilatkozat 112 aláírójával annyira amennyire egyenlő erkölcsi tekintélyt és jogi súlyt kép viselő „elfogadót“, akik hajlandók lettek volna az esküvel megerősített jogelv mellől ebben az alakban elállni és személyi hitelüket ebben a formában kockára vetni, mert hisz immár harmadszor esküdtek volna — s mindig másnak — s most meg éppen gyökeresen ellentétes jogelvre újabb lekötöttséget. Fel is kellett volna vetni Ernő herceg igényeinek kérdéséi. S számítani kel lett arra, hogy mind e kísérlettel szemben felhozatik az a le nem győzhető ellenvetés, hogy hisz még nincs is leány sem, hátha fiú születik, az azután megold minden nehézséget.

Olyan formát kellett hát találni, amely mind e kérdéseket föl ne zavarja s amellett a jövőre már a jelenben lekösse azokat és annyit, akik és amennyi a cél elérését biztosítja.

S ezt a formát nem is volt nehéz megtalálni.

Ez a kor a hatalmi tényezők mindenkori erőviszonyát: egyensúlyát vagy megbomlásával új célokra való új csoportosulását szövetségeknek, társulatoknak nevezett szövetkezésekben rögzítette meg. Részint, hogy az ily szövetkezés halalmi érdekeinek kiütközését letompítsa, részint, hogy a kor fitogtatott vallásos külsőségeinek is eleget tegyen, felruházta — ha lehetett — vallásos színezettel is, s valami jó és erkölcsileg magasztos célok szolgálatába való állítás mezével öltöztette fel, a tagjait összekötő kapcsot a lelki testvériség bensőségével erősítette, s ezeket a vonásokat nyilvános jelvénynyel kívánta jelképezni.[25]

Ilyen — a jelvényről nevezett — társulások Magyarország közvetlen szomszédságában s éppen a Czilleiek érdekkörébe eső területeken vagy ezekhez közel, éppen ebben az időben, az 1408. körüli években, a legkülönbözőbb célokra mondhatni nap-nap mellett alakultak.

1406 legelején[26] Vilmos herceg, az 1402. évi első[27] oklevél egyik szerződőfele, fejedelmi hozzájárulását adja a „Gesellschaft des Haftels mit dem silbernen Stern“, alapításához;[28] ugyanazon évben[29] megalakul Tirolban Frigyes hercegnek, Vilmos legifjabb öccsének országában az Elefánt-szövetség, ugyanitt a következő évben a Sólyom-társaság, amelynek „jelvényét“ az érdekeiben veszélyeztetett fejedelem maga is „felvette“, vagyis a szövetségbe belépett;[30] az 1408. évben[31] megalakul az„Adelige Gesellschaft mit dem Zeichen Sankt Jörgenkreuzes“, ugyanazon Frigyes herceg hozzájárulásával.[32]

Ilyen társaságnak volt tagja — persze mint külföldi, az országban tehát közjogilag nem érvényesülő tag —, maga Garai Miklós nádor is, Borbála királyné sógora, akit Vencel cseh király, Zsigmond bátyja, még 1401. évi augusztus 19-én felvett „cseh királyi társaságába“ és „testvériségének jelvényét“ is elkiildötte neki; amely tagság Garai előtt annál nagyobb becsben volt, mert mellette évi ezer magyar aranyat húzott Vencel király kincstárából.[33]

Az ilyen társaságban való részvétel a felvevőben, az uralkodóban alig ébreszti fel a személyi érdektelenség érzetét, a tisztán „kitüntetés“ szándékát és tudatát; s a fölvetten is nem a kitüntetettség érzete és büszkesége hatalmasodott el. Fölvevő és fölvett egykép tudta, hogy pontosan körülírt vallási kötelezettségek mellett esetleg pontosan, esetleg szándékosan pontatlanul körülírt, de mindenképen reális jogi kötelezettségeket vár és vállal, s előnyöket és viszontszolgáltatásokat ad és nyer.

Ilyen társasági, szövetségi szerződés alakjában meglehetett kísérelni a, trón utódlásnak Zsigmond és Borbá la netán születendő leánygyermeke javára is magyarázandó fölvetését is.

És ennek a módnak megkísérlésére ez volt a legalkalmasabb pillanat.

A születendő gyermek neme tekintetében a szülés előtt fennálló bizonytalanság megkönnyítette, lehetővé tette ezt a kísérletet. Amíg nincsen gyermek, tehát sem fiú, sem leány, nem is kell jogi megkülönböztetést tenni, nem keli nyilatkozni a leány kizárásának — a fiúutód kizárólagos trónöröklése természetes következményének — esküvel megerősített jogelvéről. S nem kell érinteni az Ernő-féle szerződés kérdését. Lehet általánosságban beszélni s ezzel a valódi célt elleplezni s e mellett a király „gyermekeire“ vonatkozólag a királyi szándék szerint a leányutód trónutódlása javára praeiudikáló nyilatkozatot nyerni, lekötöttséget vállaltatni.

Ezt a praeiudikáló nyilatkozatot adta, ezt a kötelezettségét; vállalta — nunc pro tunc, tunc pro nunc, mint ahogy azt egy később kialakult jogi kifejezés mondotta volna — Magyarországnak 22 legelőkelőbb világi nemese, abban a társasági szerződésben, ma ú. n. alapítólevélben, amelyet királyi oklevél formájában állít ki Zsigmond király és felesége, Borbála királyné az 1408. évi december 12-én.[34]

++

III. A sárkányos szövetség ú. n. alapító levele.

Szól pedig ez az ú. n. alapító-levél, hű magyarságra fordítva, ekkép:

Zsigmond Isten kegyelméből Magyar-, Dalmát-, Horvátország, Ráma, Szerb-, Gács-, Ladomér-, Kun- és Bolgárország királya és Brandenburg őrgrófja, a római szent birodalom főkamarása, valamint Csehország és Luxemburg örököse, továbbá Borbála, ugyanezen kegyelemből a nevezett országok királynéja, ama Zsigmond király úrnak hitvestársa, Krisztus összes hívőinek úgy a jelenben, mint a jövőben valóknak, kiknek jelen levelük tudomásukra jut, üdvöt az Üdvözítőben.

A királyi felség trónusára helyeztetvén annak rendeléséből, aki (emberi) nemünknek megváltására az égnek magasságos lakásaiból a száműzetés földjének e szenvedéses lakhelyére leszállva, a keresztény hit szabályait legszentebb vérének ömlésével és sok szentjének kínszenvedésével megszentelte, az Úrnak neve által gyámolt hagyván nekünk és életének példáját mindenkoron utánozandónak parancsolván, kívánván a Magasságbeli által reánk bízott uralomnak teendőit az Ö akarata szerint — amint az Ö segítségével el is érhetjük — az üdvnek minél nagyobb hasznára igazgatni: a többi közt, mindég kiváltképen azt tartottuk szemünk előtt, hogy amily mértékben a magunk jó hírét-nevét és a felségeink nevében küzdőkét e világi javakban öregbítjük, annál gyakrabban és tökéletesebben emeljük a magunk és híveink szívét nemcsak tettekkel, de az örök égi ország urának példájából eredeztetett kézzelfogható jelképekkel is az örök égi ország felé vezető utakhoz, Jézus Krisztus, üdvözítőnk és megváltónk, az élőIsten fia nevének dicséretére, dicsőségére és magasztalására, aki a múlandó emberi testnek a mi bűneink jóvátételére való felvételével az életadó kereszt lobogóját dicsőséges szenvedésével megszentelte s ugyanezen legszentebb kereszt ősi ellenségének, atekergőző sárkánynak, a pokol rosszai atyjának fejét annak a keresztnek erejével hátracsavarta, amelyet Ugyanő, Urunk Jézus Krisztus, feltámadása után az alvilág zárainak leverésére magával vitt; amely üdvöt adó keresztnek segélyében (bízva) az Úrnak dicsőséges harcosa, Szent György vértanú — magát Istennek ajánlva — a reátörő sárkányt megtámadta és lándzsájával hadakozva megsebesítvén, földre terítette és életét vette, és Szent Margit szűz és vértanú, kit Krisztus nevéért — mint azt maguk Jézus Krisztus ellenségei feljegyezték — sárkány a szájával nyelt el, a csodatevő Kereszt segítségül hívásával s abba helyezett bizalmával a kettévált sárkány gyomrából sértetlenül került ki.

Mi tehát országunk főpapjaival, báróival és főembereivel együtt, akikkel e részben érintkezni kívánunk, az álnok ellenségnek és az ős sárkány követőinek, t. i. úgy a pogány hadaknak, mint a szakadároknak és az egy igaz hit s Krisztus keresztje s országaink veszedelmére törő más nemzeteknek kipusztítására, valamint magának a Krisztus keresztjének zászlaja alatt győzedelmeskedő, szent és üdvöt hozó hit vallásának minden akarattal való szolgálatára, növelésére és védelmére irányuló tiszta szándékunk és törekvésünk jeléül és jelképéül, a körré görbült sárkány jelét vagyis képét, amint farkát nyaka köré tekeri és háta közepén hosszában feje és orra elejétől farka végéig fel van hasítva s a vére vesztése miatt fehér és vértelen hasíték belső széle mentén hosszában elhelyezett vörös keresztet visel, hasonlót ahhoz, amilyen vörös keresztet fehér mezőben magának a dicső György vértanúnak zászlaja alatt vitézkedők szoktak viselni, hordani és használni, mi magunk is választjuk, elfogadjuk és társaság és egyforma díszítek módjára akarjuk felvenni, hogy azt mind magunk, mind országunk hű bárói és főemberei láthatóan nyilvánosan viseljék és használják.

Mivel pedig felségeinknek és országunknak hív bárói és főemberei, akiknek támogatásával, segítségével, bölcs tanácsával és vitéz szolgálataival és közreműködésével uralmunkat szerencsés koronázásunk idejének kezdetétől fogva irányítjuk, nemcsak a hozzánk való személyes ragaszkodást és (meg) szokott hűséget fenntartva, hanem úgy a szorongattatásunk megkönnyítésében, vagyis elnyomatásunkból való megszabadításunkban, mint hasznunk halmozásában hűségük kötelességét teljesítve, valóban szokott hívségüknek jelentősebb, kétségtelenül kézzelfogható bizonyítékát nyújtották, odaadóan megmaradván a mi akaratunkon, hűségünkön és irányunkon, és ellenségeink ellen úgy bent, mint országainkon kívül serényen küzdvén, tehát igen kedves és elvárt engedelmességükkel és kiemelkedő hűséggel kiválóan áldoztak és hű szolgálataikkal derék és nyilvánvaló érdemeket tanúsítottak, s a magunk és országunk összes és igen gyakori, eredményes és balsikerű nagy hadmeneteiben és vállalkozásaiban olyannyira előrelátó tanáccsal szolgáltak, hogy ámbár sokszor forogtunk nagy szorongattatásban, Isten kedvező kegyelmével nemcsak a veszedelemnek akadt gátja, hanem még javunkra is fordult a sors s sok minden hasznunkra lett; és hozzánk ragaszkodó hűségük sohasem szenvedett semminemű (fogyatkozást, hanem mind nagyobb gyarapodást vett, s a mi királyi lelkünk az ő vitézi tetteik által és erényeik kiválósága folytán bizakodó megnyugvást és a béke kellemességeit érte el, sőt (ők) vitézséget vitézségre halmozva, királyi szent koronánknak és különféle ellenséges támadással zaklatott említett országainknak, nem saját rokonaik, javaik és társaik halála, pusztulása és veszélye nélkül, szüntelenül igyekeztek bőséges hasznot és dicsérendő hűséges szolgálatokat teljesíteni és vágyakoznak a jelenben is: amit mindent királyi felségünk lelkünk mélyében méltányló figyelemmel értékelvén, mivel ők hozzánk való ragaszkodó hűségüket tovább is megtartják, sőt fáradhatatlanul növelik, kívánjuk és határozottan óhajtjuk, hogy ők magasabbra emelkedjenek és magasabb méltósággal és tiszt(es)séggel kitűnjenek, hogy amennyivel magasabbra emelkednek a rangnak lépcsőjén, annál gazdagabb sikereket szolgáltassanak, annál nagyobb kitüntetéseket érjenek el nálunk, s annál messzebb lássék érdemeiknek híre-fénye: megfontolt szándékkal felvenni elhatároztuk országunknak alább írt hűséges báróit és említett társaságunkat, magának a sárkány alakjának vagyis jelképeinek viselésére, sőt e levelünk erejével fel is vesszük, ígérvén és jó lélekkel kifejezetten fogadván, hogy említett hív báróinknak és minden egyesüknek, akik e társaságba felvétettek, megadjuk a nekik megadható tiszteletet és tiszt (es) séget, őket és minden egyesüket magasabbra felemeljük, valóságosan és igazsággal, amint jogos lesz, álnokság nélkül; özvegyét és árváit bármelyiküknek, aki Isten rendeléséből e világból kimúlna, birtokbeli és más jogaikban és bármily más ügyeikben úgy, mintha a magunk árvái és özvegye lennének, minden igénylő vagy jogtalanul alkalmatlankodó ellenében tehetségünkhöz képest megoltalmazzuk és megvéd jük; az ő s bármelyikük szorongattatását megszüntetjük és elnyomatástól, veszteségtől, kártól, kellemetlenségtől és minden más őket ifenyegetőveszélytől tehetségünk mértéke szerint készségesen (előre is) megoltalmazzuk; úgy azonban, ahogyan az Ür szerint is tisztességgel megtennünk és végrehajtanunk meg van engedve; akarjuk továbbá, hogy ha. megesnék, hogy felségünk bármi indító okból, közvetlenül vagy közvetve, felháborodnék hív báróink vagy az e társaságba felvett köz(ös)ség valamelyike ellen, akkor is az ilyen ellen nem járhatunk el indulatossággal vagy dühöngő haraggal, hanem a mondott társaság jogán, említett báróinkkal kelljen közölnünk, az említett társaság bárói pedig annak részéről, aki ellen felségünk felháborodott, felségünknek teljes igazságot szolgáltatni legyenek kötelesek és mi azokat, miket maguk a bárók ez esetekben határoznának, el fogjuk fogadni és megerősíteni.

És mi Borbála királyné magunk is hasonlókép é levél által jó lélekkel ígérjük és megfogadjuk, hogy az előrebocsátottakat egészükben és minden egyes részében, amit urunk és szeretett férjünk, Zsigmond király úr ígért és megfogadott, a jövendő időkben mindenkor tiszta indulattal sértetlenül megtartandjuk, mindenben magúknak a hűséges báróknak tanácsa és irányítása szerint járván el.

Mi pedig István deszpota, Rácország ura, továbbá (mi) Hermann, Cilii és Zagoria grófja, Frigyes gróf, emennek fia, Garai Miklós, Magyarország nádorispánja, Stiboriczi Stibor, egykor erdélyi vajda, Tamási Henrik fia János és Szántói Laczk Jakab, erdélyi vajdák, Maróthi János macsói, Ozorai Pipó Szörényi bánok, Széesi Miklós, a királyi tárnokok mestere, Korbáviai Károly gróf, királyi főkincstartó, néhai Szécsényi Konya bán fia Simon, a királyi ájtónállók mestere, Korbáviai János gróf, a királyi étekhordók mestere, Alsáni Gergely fia János, a királyi pohárnokok mestere, Lévai Cseh Pétér, a királyi lovászok mestere, Csáki Miklós, egykor erdélyi vajda, Bessenyei Pál és Pécsi Pál, egykor Dalmácia, Horvátország és egész Szlavónia bánjai, Nádasdi Salamon fia Mihály, a királyi székelyek ispánja, P.erényi Péter, előbb a székelyek, most pedig Máramaros vármegye ispánja, Perényi Imre, királyi titkos kancellár és néhai Garai Miklós nádor ár fia János, a felsorolt országok bárói, akik e mondott társaságba kiválasztattunk, éretten meggondolván, milyen és mennyi jótéteményekkel és kedvezésekkel halmoztak el bennünket készségesen az említett Zsigmond király urunk és Borbála királyné asszonyunk, az ő hitvestársa, megtekintvén azt is, hogy maga király urunk hű szolgálatainkat, valamint a magunk, testvéreink, rokonaink, barátaink és társaink halálát és vére hullását szívének mélyében megőrizvén, bennünket és mindegyikünket királyi orvosságként igen sok javakkal adományozott meg, sőt most is szolgálatainknak mértéke szerint, amennyire lehet majd, bennünket magasabbra felemelni, szükségünkben segítségünkre lenni, árváinkat is és özvegyeinket — ugyanúgy, mintha az ő sajátjai lennének — minden igénylő ellen ében védelmezni, a mi ésmindegyikünk szorongattatását megszüntetni, valamint minden elnyomástól, veszteségtől, kártól, kellemetlenségtől és mindennemű fenyegető veszélytől megoltalmazni igyekezik; tiszta hűségünkre és egyező akarattal hasonlókép ígérjük és csalárdság és álnokság nélkül megfogadjuk, hogy említett urunk, királyunk és az ő hitvestársa, királyné asszonyunk és mindkét nemű gyermekeik iránt igaz engedelmességet és állhatatos hűséget fogunk tartani, hűséges szolgálatokat is tanúsítani és minden javaikban őket védelmezni, és különösen királyné asszony unkát, ha mondott urunk, Zsigmond királyunk után akár gyermekkel, akár gyermektelenül maradna özvegyen, minden özvegyi jogában és inás jogaiban megtartjuk és megoltalmazzuk, valóságosan és hűen, tehetségünk szerint; jó lélekkel Ígérjük ezen felül, hogy mindenkor minden erővel arra törekszünk s azon leszünk, hogy ezen mi társaságunkat és tekintélyét növeljük és állapotát tartóssá tegyük és megőrizzük, és hogy mindazokat és mindazt, amit említett király urunk és királyné asszonyunk vagy gyermekei ellen bárhonnan és bárkik részéről támadható szorongatásnak, veszteségnek, kárnak vagy veszélynek megismernénk, azokat urunknak, királyunknak, vagy királyné asszonyunknak vagy gyermekeiknek valóságosan és hűen elmondjuk és mindezekben megfontolt és bű tanácsot adunk nekik; urunkat, királyunkat és királyné asszonyunkat, valamint gyermekeiket mindenkivel szemben, ki ellenük támadna, tehetségeink, igyekezeteink, erőink szerint és minden képességeinkkel hűségesen igyekszünk ótalmazni, valamint megvédelmezni, nem kímélve személyünket és nem vonakodva a sors esélyeinek kitenni önmagunkat; és hogy a bizalmas megállapodásokat titkon tartjuk és megőrizzük, senkinek fel nem fedve.

És mi az említett társaságnak bárói és egész köz(ön)sége, valamennyién egyetemlegesen és mindegyikünk külön — személyesen jó lélekkel felvállaljuk:

hogy magunk között kölcsönös viszontszolgálattal igaz és valóságos testvériséget fogunk tartani, a hogyan és a mennyire Isten szerint becsülettel megengedetten tehetjük; ha pedig netán beálló esetben valamelyikünk, a kik e mondott társaságba felvétettünk, valamelyikünk ellen valamely okból vitát kezdene, akkor az ilyen vita anyagát mondott urunk királyunk és magának a társaságnak többi bárója elébe terjeszteni legyünk kötelesek, a célból, hogy maga urunk királyunk és az említett társaság bárói egyértelműleg határozzák meg, mit kelljen ezekben tenni, s a mit határozandanak, pontosan be fogjuk tartani. Ha pedig valamelyikünk, kik e társaságbeliek vagyunk, esetleg hadba vagy viszályba keverednék olyannal, a ki a társaságon kívül áll, ilyenkor is ezekben említett király urunk és mi magunk együttesen határozzuk meg, hogy milyen segítség, tanács vagy kedvezmény vagy támogatás nyujtassék az ilyen viszályba keveredett társnak; és hogy minden ilyen viszályba keveredett társunk köteles legyen megtenni és megtartani azt, amit neki említett urunk királyunk és mi parancsolunk.

Viszont mi

Zsigmond király és Borbála királyné és a mondott társaság felsorolt bárói és egész köz(ön)sége egyező akarattal jó lélekkel felvállaljuk,

hogy a Magyarország szent koronája egész joghatóságának alávetettek összeségét és minden egyesét, bármily rangúak, állásúak vagy rendűek lennének, régi jó, igaz, helyes és törvényes szokásaikban sértetlenül megtartjuk,

ha pedig felsorolt országaink állapotának közjavára, előnyére, hasznára, gyarapodására és díszére szolgáló valamely törvényes, jó és helyes újításokat gondolhatnánk ki; ezekre mindenkor egyakaratúan jó szándékkal és jóindulattal fogunk törekedni,

felfogadván mi Zsigmond király, — ezen mi társaságunk összes bárói úg-y óhajtván, — hogy ezen mi társaságunkat illető tervet vagy ilyféle ügyet soha sem fogjuk kevesebb személylyel, mint legalább ezen szövetségünk öt bárójával megtárgyalni és elhatározni;

és mi előbb említett Zsigmond király és Borbála királyné, mivel e társaságot, mint előre bocsáttatott, határozott akaratunk szerint Krisztus Jézus nevének dicsőségére és felmagasztalására alapítottuk, hogy abból felsorolt országaink üdvös egysége, előnye és közbékéje származzék s hogy ezekben megmaradjanak s főleg, hogy magukat országainkat a pogányoktól megvédhessük és jobban megoltalmazhassuk, ígérjük és megfogadjuk jó lélekkel, hogy a mit csak a mondott országaink védelmére a pogányok ellen tehetőt kigondolhatunk, mindazt ellenük felhasználni és kitervelni minden, akaratunkkal megkíséreljük;

és mi az említett társaságnak felsorolt bárói és egész köz(ön)sége ígérjük jó lélekkel, hogy úgy az ilyesféle pogányok, mint az ez országnak ártani szándékozó bármely más nemzetek ellen is azok védelmére mindenkor tanácscsal, tehetségünkkel, saját személyes fáradozásainkkal, de nem kevésbbé említett urunk királyunk vagy királyné asszonyunk vagy gyermekeiknek vagyis utódaiknak segélyével és közreműködésével ugyancsak urunkkal királyunkkal és gyermekeikkel vagyis utódaikkal és e Magyarországgal együtt vonakodás nélkül fogunk hadba vonulni, úgy azonban, hogy az a hely, a hová az említett társaság valamely tagja a királyi felség által a felsorolt országok védelmére rendeltetik, és a kirendelendő részére az országok védelmére adandó és megállapítandó támogatás és segély az említett báróknak és a mondott társaság köz(ön)ségének tanácsa és megállapítása szerint szolgáltattassék és adassék.

Továbbá mi említettek, Zsigmond király és Borbála királyné és ezen társaságnak bárói akarjuk, hogy ha bárkit, érdemes és jó rátermett (férfiakat, ezen mi társaságunkba bevonni kívánnánk, mindenkor meglegyen a teljes és korlátlan jogunk, hogy az ilyen érdemes és jó rátermett férfiakat ezen mi társaságunkba felvehessük és befogadhassuk.

A mikor pedig valakit ezen mi társaságunkba a jelzett módon felvettünk, akarjuk, hogy az ilyen a megengedett tanácskozásokon részt vehessen, s őt az előadottak mindegyikében megvédelmezni, megvédeni és megoltalmazni akarjuk; de úgy, hogy az ebbe a mi társaságunkba felveendő esküt tenni legyen köteles arról, hogy az előadottakat mind és egyenként teljesen és megmásíthatatlanul megtartja és hogy ezenfelül ha bizonyos teendőkre nézve mi és a mondott társaság bárói bármit határozunk és végezünk, a felveendő maga is kötelezve legyen ugyanezt tenni, megtartani és a határozatnak engedelmeskedni. Ha pedig ezen intézmény (életének valamelyik) elmúlt évében e társaság valamelyik bárója Isten rendeléséből e világból kimúlna, akkor említett társaságunk valamely más tagját, a ki magában a társaságban egy évnél régebbi tagnak találtatik, báróvá tenni és később valamely báróságra kinevezni kötelesek leszünk.

Amikor pedig az említett társaság mondott báróinak valamelyike elhalna, akkor ezen társaság többi báróinak és köz (ön) sógének minden egyes tagja, a mennyiben lehető, az ily halottnak végtisztességére vagyis temetésére személyesen jelenjen meg; ha pedig nem jönnének vagy valamely okkal akadályozva, meg nem jelenhetnének, akkor az ilyenek mindegyike az elhunyt lelkének üdvösségére mondasson harminca misét, minél előbb csak teheti, minden mise mondásáért négy darab nehéz súlyú dénárt fizetvén; és az említett társaság minden egyes tagja az ilyen társ halálának jelzéséül egy napon át viseljen gyászruhát, a melyet a nap elmúltával adjon és ajándékozzon Krisztus szegényének. Akarjuk továbbá, hogy a nevezett társaságnak minden egyes tagja minden pénteken fekete öltönyt viselni köteles legyen; ha pedig ezt tenni elmulasztaná, mondasson Krisztus öt sebének dicséretére öt misét, minden miséért hasonlókép négy dénárt fizetvén. Ha pedig az említett társaság valamely tagja a. sárkánynak fent leírt jelképét vagyis jelvényét valamely napon feledékenységből elmulasztaná viselni, hasonlóképen öt misét legyen köteles mondatni, minden egyes mise szolgáltatásáért négy dénárt fizetvén; a mikor azonban betegség vagy félelem vagy fogság okán nem viselhetné a. társaság említett jelvényét a társak valamelyike, ebből folyólag semminemű vád terhével ne illettessék; ha pedig megesnék, hogy valakinél ezen társaság jelvénye elveszett és eltűnt, az ilyen addig, a míg a jelvényt újra megszerezheti, a nem viselés okán ne essék semminemű kifogás alá.

Ezenfelül mi fentemlített Zsigmond király és Borbála királyné, és a mondott társaságnak egész köz(ön)sége, ugyancsak jó lélekkel ígérjük, hogy — a mennyire csak módunkban álland — arra fogunk törekedni, hogy Magyarországnak más, következendő királyai is e mondott társaság jelvényét koronáztatásuk alkalmával vegyék fel és nyerjék el, és hogy e királyok a korona elnyerése s az ország törvényeinek és szokásainak megtartására teendő eskü letétele alkalmával maguk is jó lélekkel esküt tegyenek és fogadalmat, hogy e társaságot minden szabályaiban és czikkében megtartják és megerősítik.

És mi is mindannyian, Zsigmond király és Borbála királyné és a szóban lévő társaságnak bárói és egész köz(ön)sége, hogy az előadottak egészét és minden egyes részét valóságosan és hamisság és álnokság nélkül, megmásíthatatlanul megtartjuk, jó lélekkel, az életadó kereszt fájának érintésével ígérjük és felvállaljuk, jelen levelünk tanúságának erejével.

A mely dolognak emlékezetére és örök erejéül ezen oklevelet mi Zsigmond király és Borbála királyné a magunk és ezen társaságunk említett báróinak hiteles függő pecsétjeivel kétségtelen akaratunkként megerősítettük.

Kelt a mi kedvelt hívünk, az Ürban tisztelendő atyánk, Eberhard úr, várad! püspök, udvarunk főlcanczellárjának kezei által, az Úrnak 1408. évében, deczember idusának előnapján,[35] uralkodásunknak pedig huszadik évében.

++

IV. A sárkányon szövetségnek lekötése a leánytrónutódlás mellett.

Eberhard püspök, a királyi kancellár, mint látható, fényesen oldotta meg azt a feladatot, hogyan lehet a szövetséggel elérni kívánt célt csak annyira cllmrkolni, amennyi annak elérését nem veszélyezteti.

Ismerte a célt, akarta az eszközt, tudta a módszert.

Bár ő maga is egyike volt annak a 112 szavatoknak, aki az 1402. évi (szeptember 21-i) elfogadó nyilatkozattal a leánynak a trónutódlásból való kizárását eskü erejével is megpecsételte és aláírta, nem kellett, hogy e miatt összeegyeztethetetlen lelkiismereti furdalásai legyenek most, mikor a szövetségleveleket fogalmazta. Mert amit a kancellár, a királyi tisztviselő létrehozni segített, abból — az esküvel megerősített jogelv megtörésére hivatott szövetségből, társaságból — ő maga, a jogelv mellett lekötött pap, ki volt zárva, mint ahogy ki volt zárva az egész papi rend.[36]

Különben sem volt ellenszenves előtte a feladat. Rokona volt Czillei Borbálának, ezúton sógora a királynak. S érdeke volt a Czilleiek hatalmának fennmaradása; ezúton az ő érvényesülése is biztosítva volt.

Mint egyházi ember pedig rendelkezett az egyházi nyelv dikciójának és frazeológiájának készségével, s így könnyen vetítette bele a célt abba a vallásos hangulatba, amely hangulat éppen akkor a minap, meg a legközelebbi múltban a szakadár-eretnekbosnyákok és a pogány törökök ellen viselt, most győzelemmel végződött háború h a fásaként uralkodónak mutatkozott.

Természetes, hogy ennek a vallásos hangulatnak — ha látszólagosat is — szembetűnő öncélt kellett szabni, hogy reális erőként lehessen felhasználni annak a szándéknak munkálására, elérésére, amely szándékot vele éppen elleplezni kívántak.

Ezért állította, Eberhard püspök annyira előtérbe a vallásos célt, ismételten is kiemelvén, hogy a társaság célja „az ősi ellenség, a sárkány veszélyes követőinek és pogány meg szkizmatikus vitézeknek legyőzése“.[37]

A beavatottak tudták, hogy nem ez a célja a sárkányos szövetségnek.

Ezért nem látta hát veszélyeztetve a szövetség által vallása és vele népe érdekeit a schismatikus rác deszpota, aki ilykép nem is vonakodott belépni a sárkányos szövetségbe.[38]

A beavatottak tudták, hogy az igazi cél a leánytrónutódlás biztosítása.

Ezt Eberhard szövege praeiudikáló nyilatkozatok szövevényébe burkolta, mégis az a mód, ahogyan e cél elérését szövegezésével megmutatta, adandó alkalomra célravezetőnek mutatkozott.

Felesküdött ugyanis a 22 társasági báró „az életadó kereszt fájának érintésével“, „hogy királyuk és az ő hitvestársa, a királyné és mindkét nemű gyermekeik (… prolibus … sexus utriusque …) iránt igaz engedelmességet és állhatatos hűséget fognak tanúsítani és minden javaikban őket védelmezni,“ hogy „mindenkor minden erővel arra törekszenek és azon lesznek, hogy mindazokat és mindazt, a mit a király úr és a királyné asszony vagy gyermekeik ellen bárhonnan és bárki részéről támadható szorongatásnak, veszteségnek, kárnak vagy veszélynek megismernének, azokat uruknak királyuknak valóságosan és hűen elmondják, és nekik mindenben megfontolt és hű tanácsot adnak“, hogy „urukat királyukat és királyné asszonyukat, valamint gyermekeiket mindenkivel szemben, ki ellenük támadna, tehetségeik, igyekezeteik és erőik szerint és minden képességeikkel hűségesen igyekszenek ótalmazni, valamint megvédelmezni, nem kímélve személyünket és nem vonakodva a sors esélyeinek kitenni önmagunkat“, és hogy Zsigmond „országának védelmére mindenkor saját személyes fáradozásaikkal, de nem kevésbbé a király úr vagya királyné asszony vagy gyermekeiknek vagyis utódaiknak segélyével és közreműködésével ugyancsak urukkal királyukkal és gyermekeikkel vagyis utódaikkal és Magyarországgal együtt vonakodás nélkül fognak hadba szállni“.[39]

Amikor ilymódon engedelmességet és hűséget fogadtak a királyi pár gyermekeinek nemre való tekintet nélkül, tehát ugyanazt az engedelmességet és hűséget ígérték a leánnyal szemben, amellyel tartoztak a fiúnak, s a gyermekeket — tehát a fiút is, leányt is — utódoknak mondották,[40] Zsigmond és Borbála már el is érték céljukat. Ki volt mondva a döntő elv: a leány joga egyenlővé tétetett a fiú jogával. A leányt is minden javában meg kell védelmezni. Tehát trónigényében is.

Ezt a jogot a leánynak máris megadja a társasági levél, amikor a gyermekeket megkülönböztetés nélkül utódoknak mondja, de megadhatja, a sárkányos társaság titkos tanácskozás határozataként kifejezetten, személyre szólólag is. És ilyen határozat hozatalára csak öl társasági báró is elegendő. S e határozatnak ínég azok a „társasági tagok“ is alá vannak vetve esküjük[41] erejével, akik a titkos tanácskozásokban részt nem is vehetnek, a határozatról tehát esetleg csak később értesülhetnek.

És már a társasági levél e minősítése alapján is, még inkább a sárkányos társaság netáni külön határozatára a tagok a királyleány trónigényének támogatására a védelemnek minden módjával, pozitív és negativ tényével tartoznak. S hogy ne legyen kétség abban, hogy e védelem csak az országon belül szolgáltatandó-e, módot ad arra, hogy a leánynak trónraemelése ellen bármely nemzet részéről fenyegető támadás az ország elleni támadásnak minősíttessék s az ily nemzet elleni védekezés vezéréül maga az érdekelt gyermek vagyis utód tétessék.

És számítván arra, hogy a leánytrónutódlás kérdésének megoldását Zsigmond nem éri meg, vagy a megoldás megkísérlésének az ő halála utánra való elodázása netán célszerűbb lesz, fenn kívánta Zsigmond és Borbála tartani a sárkányos társaságot a maga és gyermekeik érdekében — mint a társaság bárói is a saját érdé kükben — s azért kötelességévé tette a társaság báróinak, törekedjenek arra, hogy „Magyarországnak más, következendő királyai is koronáztató suk alkalmával vegyék fel és nyerjék cl a társaság jelvényét, és hogy a, királyok a korona elnyerése s az ország törvényeinek megtartására teendő eskü letétele alkalmával maguk is esküt tegyenek és fogadalmat, hogy a társaságot minden szabályaiban és cikkeiben megtartják és megerősítik“. Ezzel a szorgalmazással a társasági bárók, akik a leányutód javára jogilag — a társasági szerződés jogán már is le vannak kötve, maguk is mintegy erkölcsileg megújítják társasági kötelezettségeiket, s ezek közt természetesen a legfontosabbat.

Így lett volna az, ami formája szerint a királyi utód áldozataként jelentkezik, lényegében egyszersmind a társulat bárói által vállalt szolgálat újabb biztosítása.

++

V. A sárkányos szövetség első tagjai s a tagok rangfokozati viszonyai.

Akikkel így Zsigmond és Borbála szövetségre lepett, akik így a sárkányos társaságba felvétettek. Magyarországnak ez a huszonkét (22) férfia az országnak legelőkelőbb, s vagyonuk vagy betöltött állásuk vagy ezek mindketteje alapján leghatalmasabb világi rendű férfia volt.

A sárkányos társaságnak e tagjait a király az ország báróinak sorából veszi s teszi meg mindegyiket a szövetség bárójává.

Terjedelme tekintetében eredetileg pontosan korlátolt jogi alakulatról ekkor már bizonytalan tartalmú és nem korlátolt terjedelmű társadalmi alakulatra átvitt közhasználatú értelmében használja itt az oklevél „az ország bárói“ megjelölést.

A „barones“ eredetileg gyűjtőfogalom: csak csoport s nem egyed megjelölésére használtatik a. hazai gyakorlatban, s ezért nincs is egyes száma: nincs „báró“.

Bárók eredetileg csak azok, akik bizonyos közjogi jellegű országos és udvari tisztséggel és méltósággal vannak föl ruházva, ilyet tényleg betöltenek. Hivatali jogosítványaikon — a tisztségükkel járó imperiumon és a királyi tanácsban való részvételen — felül magánjogi jogi előkelőséget élveznek: magasabb vérdíjuk van, özvegyeiket nagyobb hitbér illeti meg s esküjük tízszeres értéket képvisel.

Mindezen kiváltságok nem örökletesek s nem örökletes maga az elnevezés sem, mintahogy nem örökletes a „barones“ közé való számítás alapját adó tisztség, méltóság.

Ezek a. tisztségek ekkor (1408) meglehetősen megállapodott számot mutatnak; közéjük számít: a nádor, az erdélyi vajda, az országbíró, a bánok (horvát- és dalmátországi, egész Szlavónia bánja; macsói és Szörényi bánok), a tárnokmester, az ajtónállók mestere (= főajtónálí ómester), az ételfogók mestere (= föasztalnok), a pincérek mestere (= főpincemester), a lovászok mestere (= főlovászmester) és a pozsonyi ispán.

E jogi előkelőséget adó állások betöltésének alapja legnagyobbrészt már bírt vagyoni előkelőség s ez állások viselésének következménye rendesen a vagyoni előkelőség megőrzése, sőt növelése avagy éppen megszerzése, megalapozása.

Családi és személyes kapcsolatok, a kiemelkedő vagyonossággal járó külön érdekek s ez érdekek közössége terjedelme tekintetében természetszerűleg állandó hullámzásnak kitett külön osztállyá teszik azokat, akik így ilyen főtisztséget már viseltek vagy ennek viselésére leginkább számba jönnek.

S a, közhasználat, mely a jogi alakulatoknak társadalmi alapjait való. értékük szerint szokta értékelni, társadalmi következményeit ösztön szerűen helyesen szokta megérezni, a kiemelkedő vagyonossággal bíró ez osztályra magára is kiterjeszti a „barones“, „bárók“ elnevezését.[42]

Ebből a társadalmi alakulatként is „barones“ névvel nevezett osztályból veszi a király sárkányos társaságának megnevezett huszonkét' tagját.

Magyarország egész világi közhatalma képviselve volt e sárkányos társaságban. Személyes tekintélyük súlya mellett tizen hozzák abba országos bárói tisztük (officium baronatus) tényleges hatalmat s köz'tük olyanok, kiknek állása elmozdíthatatlannak látszik: Garai Miklós, az ország nádora, első házassága után a rác deszpota sógora, ekkor (1408) Zsigmond vő társa és a királyné sógora, Ozorai Pipó, a legjobb hadvezéri tehetség. A pénzügyekbe való betekintésre és befolyásra ad módot a királyi főkincstartó részvétele. Négyen előbb bírt állásukkal szerzett tapasztalatukkal emelik a társulás tekintélyét, köztük Stiboriczi Stibor, a nagyhatalmú kegyenc, volt erdélyi vajda. A katonai készenlét előnyeit biztosítja a székelyek jelenlegi és volt ispánjának bevonása. Az uralkodóval való rokoni kapcsolatukkal emelik a társulat súlyát a két Czillei gróf, kiknek idősebbjét, Hermant, a rokoni kötelék legközelebbi szálai fűzik a társaság négy tagjához.

Fejedelmi állásának tekintélyét nyújtja Rácország deszpotája s világlátottságának tájékoztató tanulságait közli a királyi titkos kancellár, Perényi Imre, aki mint a királyi pár házasságkötésének ünnepélyes hírnöke megjárta a nyugat fejedelmi udvarait. S a Garai-család befolyásának túlnyomóságát kellett biztosítania Garai János részvételének.[43]

S mindezeknek ezen zárt testületét a társasági szerződéslevél találóan szintén „bárók“ társaságának s az egyeseket „a társaság bárójának“ nevezi.

Az ország báróit megillető kiváltságoknál is jelentősebbek azok a jogok, amelyeket a társaság bárója egyénileg és a, társaság mint testület nyer.

A királlyal támadt jogvitájukban maguk ítélnek maguk és a király közt s a király határozatukhoz köteles alkalmazkodni; egymás közt támadt jogvitájukban a király részvételével maguk döntenek; a társaságon kívül állóval való jogvita esetére a királlyal együtt magukhoz vonják a határozás jogát, természetesen csak a társaságban lévő perbeli felet illetőleg; hadbaszálló kötelezettségük mikénti teljesítésébe és mértékének és szinterének megállapításába befolynak; a társaság minden ügyét velük meg kell beszélni és legalább öt tag jelenlétével kell tanácsot ülni; személyileg igényük van tényleges országos báróságra, királyi főtisztségre.

A királyi párnak részvétele, mintegy főnöksége elpalástolhatta, de nem másíthatta meg azt a tényt, hogy a társaságnak és tagjainak biztosított e jogok a királyi jogkör jelentős korlátozását jelentették.

Közjogi vonatkozásban legjelentősebb megszorítás a király szabad kinevező jogának megkötése. Eddig jogilag meg nem kötötten és meg nem határozott körből választhatta azokat, akiket valamely főhivatalra, baronátusra kinevezett. Most sárkányos szövetsége hozzájárulását kell bírnia és csak az abban helyet foglaló 22 személy szőkébb köréből választhatja jelöltjét.

A főpapság kirekesztésével azonban nyilvánvalóvá vált egy eddig nagybefolyásű, alkotmányos kormányzati tényezőnek a mellőzése. A királyi tanácsé.

A társaságlevél a társasági bárók számát számszerűleg kifejezve nem határozza meg. Tényszerűleg azonban huszonnégyben szabja meg.

Mert nem intézkedik — s ezzel korlátozza —, hogy ezek száma szaporíttassék s rendeli, hogy a netán elhalt báróknak helye egy év alatt betöltessék.

Nem névvel ugyan, de ténylegesen megkülönbözteti ezektől a társasági báróktól a társaságlevél a nem bárói jogú tagokat, egyszerűen társasági tagokat.

Ezek száma korlátlan, felvételük azonban szintén csak a. bárók beleegyezésével történhetik. Élvezik a társaság védelmét, a, tanácskozásokon a bárók beleegyezésével résztvehetnek, a. megbízatásokat el kell fogadni ok és teljesíteniük is kell. Egy évnél régibb tagság után jogot szereznek a netán megürülő társasági báróság elnyerésére, vagyis a fokozatos előlépésre.

A társaság tagjainak ezen bár hiányos névbeli (a társaság bárója, a. társaság tagja) és pontos jogbeli megkülönböztetése alapján a Sárkányos társaságnak valójában két osztálya lett.

Az első osztályosok tehát a bárók, a másodosztályos tagok a (nem bárók) a. „társaság tagjai“. Ilyen másodosztályú tagja volt a Sárkányos társaságnak az a Csapy (Chapy) András, akinek Zsigmond király utóbb (1418 március 10-én Konsztanczban) megengedi, hogy címerébe a társaságát jelképező sárkányt felvehesse.

A másodosztályos e sárkányos társasági tagok voltak hivatva adni a succrescentiának azt a tágabb körét, amely a rátermettek, a megbízhatók kiválasztását volt lehetővé teendő.

++

VI. A sárkányos szövetségi jelvény egységének felbomlása.

Ami a társaság politikai vonatkozásaitól teljesen függetlennek látszott, a jelvény, az egy évig sem őrizhette meg egységét.

Nem is lehetett másként. A jelvény egysége ellentmondás volt a társaság tagjai közt fennálló tényleges társadalmi s a szövetséglevélben rangfokozatszerűen megállapított jogi különbségével szemben.

A szövetséglevél ben Zsigmond így állapította meg a jelvényt: „… a körré görbült sárkány jele, vagyis képe, amint farkát nyaka köré tekeri és háta közepén hosszában feje és orra elejétől farka végéig fel van hasítva s a vére vesztése miatt fehér és vértelen hasíték belső széle mentén hosszában elhelyezett vörös keresztet visel, hasonlóat ahhoz, amilyen vörös keresztet fehér mezőben magának a dicső György vértanúnak zászlaja alatt vitézkedők szoktak viselni …“ A jelvény leírása, mint a tényleg használt jelvény mutatja — ilyennek mintáját őrzi a müncheni bajor nemzeti múzeum köpenyre alkalmazott selyemhímzésben — eléggé hű. Zsigmond e jelvényt, mint kifejezetten mondja, a társaság egységes jelvényéül akarta viselni: „… jel(é)ül és jel kép (é) ül … mi magunk is választjuk, elfogadjuk és társaság és egyforma díszítek módjára akarjuk felvenni, hogy azt mind magunk, mind országunk hű bárói és főemberei láthatóan nyilvánosan viseljék és használják“.

Már a következő évben, mikor Ernő herceg huszonnégy (24) ausztriai báróval és az ifjú Albert herceggel „felveszi a társaságot“ — mint a Wallsee(i) Reimprecht sírkövén látható sárkányos jelvény mutatja —, a bárók jelvénye gyarapodást nyer: a korábbi egységes jelvény fölé most kereszt kerül.

S ezért helyesen jelzi a jelvény kettősségét, a társasági tagság kettős fokozatűságávaí kapcsolatosan, Zsigmond király németül író életírója, a mainzi Windecke Eberhard, aki személyes tapasztalat és tudomás alapján beszél. (Zsigmond legszemélyesebb pénzügyeinek, zálogkölcsönügyleteinek volt szemfüles, ékszereket is gyakran becsülni kénytelen, és ismételten felhasznált közvetítője.)

Ez t. i. elbeszélvén, hogy Zsigmond (1420—1421-ben) Wartenberg Zdenkó csehországi főemberrel tárgyalván a huszita háború folyamán Prágának kezére való juttatásáról, Wartenberget megnyerte és felvette társaságába. Ez egy sárkány volt, mely kereszten függött. A kereszten ez a mondat volt olvasható: „O quam misericors est Deus“ hosszában, és „iustus et pius“ keresztben, aminek jelentését megadván, megjegyzi még, hogy azonban nem volt több vele együtt huszonnégynél, akik a sárkányt kereszten viselhették, de igen sokan voltak, akik csak magát a sárkányt viselték, mindenfelé adományozta azt így magában a kereszt nélkül.[44]

A jelvénynek ez a bővülése oklevélileg sohasem állapíttatott meg s így maga a jelmondat sem nyert végleges formát. Első alakja — mint Wallsee(i) Reinprechtnek, az 1409. évben Ernő herceggel belépett sárkányos társnak sírköve tanúsítja: „0 quam misericors est Deus, iustus et pius.“ Később váltakozik a „pius“ „clemens“-szel és „paciens“-szel.

Nem volt kizárva — technikai nehézségek okozhatták, vagy a sietség —, hogy a jelmondat el is maradjon.

Ilyen jelmondatnélküli jelvény képét őrizte meg Grünenberg Konrád lovag, konstanzi polgár címeres könyvében.[45]

Úgy látszik, maga a sárkány — képzeleti alakjának megfelelőleg szükséges — kiegészítést nyer. A sárkány eredetileg nyelv nélküli, később vörös nyelvet öltoget, mint ahogy ezt a Grünenberg-féle két ábrázolás, Perényi János 1458. évi (terebesi, Zemplén vármegyei) síremléke és Dlugoss Jánosnak, a közelkörú lengyel történetírónak leírása mutatja.[46]

++

[II. közl., vége: Századok, 1926. VII—VIII. füzet.]

VII. Ernő herceg sárkányos szövetsége.

Akinek érdekeit és az 1402. évi oklevélből netán levonható igényeit a király leányának trónrajuttatására a sárkányos szövetséglevélben megnyilvánult törekvés oly közelről fenyegette, Habsburgi Ernő herceg még közvetlenebb érdekeinek nyilt veszélyeztetése nélkül nem léphetett föl.

Vilmos és Ernő hercegeknek fölvétele az 1402. évi trónöröklési szerződésbe Albert hercegre való tekintettel történt s nem Zsigmond érdeke okán. Tudta tehát a két herceg, hogy Albert halála után (meghalt 1404 szeptember 14.) csak kényszerrel bírhatják reá Zsigmondot, hogy most meg közülök válasszon trónutódot.

Ezt a kényszerítést diplomáciai sakkhúzással vélték elérni.

Felhasználván a Zsigmond és a Vencel király meg ezek unokatestvérei, Józsa és Prokop morva markolábok közt teljesen elmérgesedett ellenséges viszonyt, Zsigmond ellenében, ezekhez pártoltak s ezekkel mihamar — 1404 november 3-án Budweisben — az összes Habsburgok bevonásával megújították a családjaik közt régebben[47] kötött s így tehát Zsigmond javára is szóló kölcsönös örökösödési szerződést, de olykép, hogy arra az esetre, ha az egyik vagy a másik család most szerződő tagjai fiutód nélkül halnának el, a túlélő családnak a szerződést megújító tagjai vagy ezek leszármazottjai örököljenek utánuk. És kötelezték magukat, hogy erre a kölcsönös hagyományozásra föleskettetik országaik rendjeit is, valamint hogy az esetleg hátramaradó leányokat illően ki házasítják.[48]

A Habsburgok úgy számítottak, hogy Zsigmondnak a Luxemburg-házat illető cseh és morva öröksége veszélyeztetésével nyomást gyakorolhatnak Zsigmondra s a szerződés megújított formájában most nyert előnyökről való lemondás árán a magyar trónutódlás elnyeréséért könnyen adható ellenértékét szereznek.

Mert ez a mostani kölcsönös örökösödési szerződés Zsigmond jogait mélyen sértette. Az ő öröklési joga t. i. megelőzte Csehországra vonatkozólag a két morva markolábét, most azonban nemcsak hogy ezek mögé szorult volna, hanem egészen el is veszítette volna a két országot.

Zsigmond azonban nem lépett az alkú útjára. Hanem inkább kereste és megragadott minden alkalmat, amely ennek a szerződésnek érvényesülését közvetlenül vagy akár közvetve is megakadályozhatta, megnehezíthette.

Mindenekelőtt éket vert a Habsburgok egyetértésébe. Már a következő 1405. év legelején[49] élethossziglani véd- és dacszövetséget kötött az ezen megújított örökösödési szerződésben szintén részes, de az 1402. évi magyar szerződésen kívül álló Lipót herceggel néhány megnevezett egyént kivéve mindenki ellen, tehát maga Ernő herceg ellen is.

Ez a szerződés idővel meghozta a várt gyümölcsöt. Reákényszerítette ugyanis Ernőt, hogy Zsigmondot belevonja a Habsburg-családnak ú. n. gyámsági viszályába. [50]

Habsburgi (IV.) Albert, az 1402. évi örökösödési szerződést kötő három Habsburg egyike s utóbb személy szerint kijelölt esetleges trónutód halálakor (1404.) kiskorú fiút, (V.) Albertet hagyott örökösül. Az árva feletti gyámság joga Vilmos hercegre, az 1402. évi szerződésben megnevezett két másik herceg egyikére szállt. Mikor röviddel később[51] ez is elhalt, a gyámi tisztnek jogszerint Lipót hercegre, Ernőnek, az 1402. évi szerződéssel kedvezményezett hercegek utolsójának bátyjára kellett volna, háramlania. A gyámi tiszttel járó jelentékeny jövedelmek elosztása, valamint az ismételten szükségessé vált birtokosztály feletti vita, meg Lipótnak és a vele viszálykodó Ernőnek az a ténye, hogy legifjabb testvérüket, Frigyest teljesen mellőzték, végül az a körülmény, hogy a hercegek e mellett tartományaik rendjeivel is viszályba keveredtek, polgárháborúra vezetett. Ennek folyamán Ernő herceg Ausztriának éppen legtekintélyesebb főuraiból (Landherren) egy szövetséget is alakított, mely Albert gyámjául kizárólag Ernő herceget ismerte el. Ezzel Lipót jogos igénye tamadtatván meg, ez követelhette Zsigmondtól az élethossziglani védelmi szövetség alapján a tettleges segélyt. Hogy ezt megelőzze, Ernő herceg a szövetkezett főurakkal felhatalmaztatta magát (1407 november 25.), hogy a szövetségbe „Albert herceg javái'a“ vonja be Zsigmond királyt.[52]

A három testvér egymásközt és a tartományi rendekkel így sem tudván megegyezni, végül is (1408 október 7.) Zsigmond királyt kérték fél választott bíróul, kötelezvén ezt, hogy döntését hozza meg a következő 1409. év március 13-ig, magukat meg arra, hogy döntéséhez föltétlenül akalmazkodni fognak.[53]

Zsigmond szívesen vállalta a döntőbírói tisztet, de úgy látta, hogy ítéletének megtámadhatatlansága nincsen minden oldalról biztosítva. Ügy vélte, hogy Ernőék részéről az Ernő herceg által létrehozott szövetség főúri résztvevőinek is garanciát kell nyujtaniok arra, hogy döntését nem fogják megtámadni.

Ezt a garanciát olykép vélték elérni, ha Ernő herceg és főurai belépnek a sárkányos szövetségbe.[54]

Mivel azonban nem lett volna tanácsos Ernő herceg embereinek s vele magának Ernő hercegnek is befolyást s netán döntő súlyt is engedni a magyar sárkányos szövetséggel elérni kívánt és éppen Ernő herceg érdekei ellen irányuló kérdésben, önálló, mintegy párhuzamos sárkányos szövetség alakíttatott, részben Ernő herceg főúri ellenfeleinek (Wallseei Reinprechtnek) bevonásával, mely bizonyos testületi, két esetben — ha t. i. a viszályban csak ausztriaiak és csakis alattvalók állanának egymással szemben, és ha Ernő herceg beleegyezésével kezdene háborút az ausztriai sárkányos csoport valamelyik tagja — korlátlan autonómia fenntartásán kívül minden más kérdésben a magyar sárkányos társaságnak biztosított túlsúlyt, a fennforgó kérdésben — ha, t. i. az ausztriai csoportnak lenne viszálya — meg éppen a döntés jogát.

Ilyen lekötöttség mellett alakult meg közvetlenül a választott bírói ítélet esedékessége előtt, 1409 február 16-án Sopronban Ernő herceg vezetése mellett 24 ausztriai világi főúr részvételével és az érdekelt Albert bevonásával az a sárkányos szövetség, melyet Ernő a „maga társaságának“ nevezett s vele szemben a Zsigmond-félét az „ő társaságának“, mindkét rész oklevelet állítván ki a sárkányos szövetségbe való belépésről, illetve fölvételről.[55]

Az Ernő herceg által kiállított oklevél szövege így szól:

Mi Ernő, Isten kegyelméből ausztriai herczeg … adjuk emlékezetül ezen levelünkkel:

Mivelhogy mi és ausztriai és stájerországi alábbírt báróink (Landherren) a Sárkány társaságát a felséges fejedelemmel, kedves urunkkal és sógorunkkal, Zsigmonddal, Magyar-, Dalmát-, Horvátország stb. királyával, a római szent birodalom helynökével (vicari) és Csehország helytartójával (Verweser) és a felséges fejedelemasszonnyal, Borbála úrnővel, királyné-feleségével, és magyarországi báróikkal (Landherren) viselni magunkra vettük, mint a hogy a társaságlevél tartalmazza, a mely erről kiállíttatott: ennek következtében kötelességünk, s magunk s említett báróink és mind akik a Sárkányt viseljük, nevezett urunk és sógorunk, mondott hitvese, úrnőnk, a királyné és magyarországi báróik és mások irányában, a kik a társaságban vannak, mindenkor hűséges, igaz és őszinte testvériséget tartani és érezni akarunk, és velük szemben tiszteletet, szolgálatot és barátságot gyakorolni, a hol vagy a mikor az illő, ha azt Isten és becsületünk szerint elvárhatóan tennünk kell és lehet; mintahogy viszont ők is hasonlókép velünk és a társaságban levő báróinkkal szemben magukat levelükkel el is kötelezték.

És hogy ha úgy esnék, hogy e társaságnak báróink vagy más országlakosaink közül való tagja viszályban lenne vagy ilyenbe jutna valakivel Magyarországból, ki hasonlókép viselné a Sárkányt, akkor a miénk keresse benne jogát nevezett urunk és sógorunk, a magyar királynál és a (magyar) társaságnál, ezek juttassanak és szolgáltassanak neki benne vonakodás nélkül igazságot.

Hasonlókép, ha valaki magyarországi, a ki a Sárkány társaságából volna, valakivel országainkban, a ki maga is viselné e társaságot, viszályban volna vagy ilyenbe keverednék, akkor a miénk keresse benne igazságát nálunk vagy a mi társaságunkban, a mi országunkban, ezek juttassanak és szolgáltassanak neki benne vonakodás nélkül igazságot.

És ha úgy esnék, hogy a mieink valamelyike, a ki ezt a mi társaságunkat viselné, a mi országainkban viszályban lenne vagy ilyenbe jutna olyannal, a ki nem viseli a társaságot, és az nem jutna jogához és igazságához, akkor magunk és a mi országainkból való társaságbeli társainkkal döntsünk a felett, mily segélyt adjunk neki ebben ez ellen, s ezzel azután a vitát le is akarjuk zárni.

És ha azután mi magunk is viszályban lennénk, tartozzunk magunk is a panaszló ügyét említett urunk és sógorunk, a király és a magyar társaság elé vinni, és javaslatunkban az orvoslást is megállapítani; ezek azután állapítsák meg részére az orvoslást, s ezzel azután legyen a vita lezárva.

És ha azután sógorunknak lenne viszálya: a mely orvoslás ebben a panaszos részére megállapíttatik, azt tartozzunk a panaszosnak haladék nélkül megadni mind nevezett sógorunk, a király, mind mi és a mi sárkányos társaságunk is.

És ha úgy esnék, hogy az országunkból való társaságbeliek valamelyike valakivel háborút akarna kezdeni, ezt a magunk és a mi társaságunk tanácsa szerint tegye, és a mit mi neki benne tanácsolunk, azt kövesse, és mi magunk és társaink ebben segítsük is meg.

Ha pedig az történnék, hogy mi nem akarnánk őt ebben megsegíteni, akkor az ügyet minmagunk és a mi társaságunk mondott urunk és sógorunk, a magyar király és az ő társasága elé akarjuk vinni; a kik, ha aztán úgy találják, hogy a magunk részéről helyes utat választottunk, segítsenek meg benne hűségesen, a. hogy legjobban csak tudnak, hogy az ügy haladék nélkül befejeztessék.

Ha azonban úgy esnék, hogy ők azt találnák, hogy mi a magunk részéről nem választottunk helyes utat, adjanak benne hűségesen és ne tagadják meg az útmutatást, s mi azután tartozzunk azt követni, ha ők az ügy megismerése után a maguk részéről a jognak megfelelőbb utat választottak volna.

S ezt említett urunk, sógorunk és magunk és sárkányos társaink tartozzunk egymással szemben mindkét részről hűségesen és megmásíthatatlanul megtartani.

És mi, előbb említett ausztriai és stíriai bárók (Landherren) Wallsee(i) Reimprecht, Enns feletti (tartományi) kapitány, Cellkingen(i) (Zelkingeni) Henrik, Meyssau(i) Otto, ausztriai főudvarnagy és pohárnok, Pottendorf(i) Hertneid, Puchaim(i) György, fentnevezett kegyelmes uramnak, Ernő herczegnek udvarmestere, Winden(i) Burkhard, Puchaim(i) Albert ausztriai főasztalnok, judenburgi Lichtenstein(i) Bernát, Stubemberg(i) János, Éckhartzau(i) Lipót, Starhemberg(i) Gáspár, Puchaim(i) Henrik, Puchaim(i) Pilgrim, Polhaim(i) Veikard, Rorer Vilmos, Vehinger Konrád, Winden(i) János, Pernegg(i) Vilmos, Eberstorf(i) János, ausztriai főkamarásmester, Losenstain(i) Bernát, Polheim(i) Frigyes, Plankenstainer Heidenreich, Hohemberg(i) János és Hawnvelder Albert,

sárkányos társaságbeliek, fogadjuk és ígérjük igaz hűséggel, hogy mi ezen fentírt dolgokat urunkkal, Ernő herczeggel és ifjabb urunkkal, Albert herczeggel az ő öcscsével együtt, urunkkal a királylyal, úrnőnkkel a királynéval és a magyar bárókkal(Landherren in Ungarn) és másokkal szemben, a kik a sárkányt viselik, mindenkor megtartjuk és foganatosítjuk, hűségesen és megmásíthatatlanul, a mondott társaságlevél (Gesellschaftsbrief) tartalma és szövege szerint.

És ennek hiteléül pecsétjeinket nevezett urunk, Ernő herczeg pecsétjével együtt ráfüggesztettük ezen levélre,

a mely kelt Sopronban, húshagyókedd előtti szombaton (= február 16.) Krisztus születése után az 1409. évben.

Leköttetvén így Ernő herceg szövetsége is, Zsigmond mihamar meghozta s a kitűzött határidőn, 1409 március 13-án kihirdette döntését a gyámsági viszályban. Mindkét igénylőt egyformán gyámoknak ismerte el s a gyámi tiszttel járó jövedelmeket közöttük megfelezni rendelte.[56]

Ernő herceg ezzel ugyan nem érte el egész célját, a kizárólagos gyámságot, de többet ért el vele, mint amennyi megillette. Jog szerint nem igényelhetett részesedést a gyámi tisztben. Így hát meg lehetett elégedve a sárkányos társaságba való belépésével. Lipót herceg is sokat köszönhetett Zsigmondnak. Mert bár ez az ő jobb jogából adta Ernőnek a felét, megmentette az ő részére legalább felét annak, aminek egészét Ernőnek az egészre való törekvésével szemben Lipót amúgy sem tudta volna megszerezni.

Mikor aztán így lekötelezettjeivé is tette, meg hatalmát is éreztette a Habsburgokkal, elérkezettnek látta Zsigmond az időt, hogy hatálytalanítson minden jogigényt, mely az 1404. évi Luxemburg-Habsburg cseh szerződésből netán az ő kárára s az 1402. évi magyar szerződésből netán leánya kárára következtethető lett volna.

E hatálytalanítást olykép érte el, hogy most meg (1409 szeptember 30.) ő maga is megújította a cseh örökségre nézve az összes Habsburgokkal azt a régebbi szerződést, amelyet 1404-ben ezek a Luxemburg-ház három másik tagjával ellene — Zsigmond ellen — irányuló módon elevenítettek föl. Megújította olykép, hogy ha Vencelt és Józsa őrgrófot túléli — Prokop időközben[57] nőtlenül elhúnyt — és nem hagy hátra fiúörököst, Csehés Morvaország az ausztriai hercegekre szálljon. S ígérte, hogy e szerződést ez országok rendeivel is megerősítteti.[58]

A Habsburgok ezzel elismerték Zsigmond jogát cseh örökségére, s így lemondtak arról a sorrendi elsőségről, amely őket Zsigmond kizárása esetén megillette volna.

Magyarországot Zsigmond kifejezetten kivette az így megújított örökösödési szerződés hatálya alól. Elfogadván ezt a kirekesztést, a Habsburgok s ezek közt elsősorban az érdekelt Ernő elismerte, hogy Zsigmond fiúutód nélküli halála esetére örökösödési igénye nincs.

Zsigmond ezzel felszabadítván magát azon lekötöttség alól, amelynek alapján, az 1402. évi szerződés folyományaként, ellene — s csakis ellene — igénnyel lehetett volna fellépni, netán hátrahagyandó egyetlen leánya utódlásának biztosítására teljesen szabad kezet nyert.

Épp az utolsó pillanatban.

++

VIII. A leánytrónutódlás biztosítása.

Zsigmond sietsége, Borbála gondossága nem mutatkozott feleslegesnek.

Néhány nap múlva, október legelején Borbála gyermeket szült, éppen leányt. Erzsébet volt ez, a későbbi magyar királyné.[59]

Emberi előrelátás szerint[60] számítani kellett arra, hogy Borbálának nem is lesz több gyermeke.

Ennek az egy leánynak trónrajutását eléggé biztosítani látszott a sárkányos szövetség közreműködése, mint ahogy Máriát is akadálytalanul trónra juttatta a fiúsítás; de a trónon való megmaradását csak erős férfinek, házastársának trónraemelése biztosíthatta. Zsigmondiján felelevenedtek saját elhalt első feleségének, Mária királynőnek küzdelmes első évei s feltámadott emlékezetében az a sok keserű szégyen, amelyen át kellett magának is mennie, amíg maga is trónra tudott jutni s ezzel felesége részére is megmenteni a trónt. Idejében biztosítani akarta hát leányának ezt a támaszt.

Erre nemcsak a tapasztalatokon okult hideg ész, hanem a kettős szeretet meleg szava is sarkalta.

A fiút hiába váró férfi türelmetlen szeretetével megszerette az ifjú Albertet.

Ezt, az apja halálakor éppen hetedik évét betöltött[61] fiút apja, (IV.) Albert, az 1402. évi szerződésben kijelölt trónutód halálos ágyán[62] Zsigmondnak gondjaiba ajánlotta, s a különben megbízhatatlan király az ekkor elvállalt kötelességéhez hűen, haláláig támasza[63] volt Albertnek, aki felett ugyan a gyámi tisztet forma szerint nem gyakorolhatta — azt a Habsburgok házi observantiája a családnak tartotta fenn —, mégis „ez idő óta“ fiának nevezett.[64]

Ezt a „fiát“ szánta leányának férjül s leánya által, leánya javára trónra akarta juttatni ezt is. Az erős férfivé válandó, nyugodt megfontolásra hajló Habsburg egyénileg is, meg mint a maga jogán is hatalommal rendelkező uralkodó is biztos támasznak ígérkezett.

A két gyermekkel tervelt terveinek megvalósítására az 1411. év folyamán kísérletet is tett Zsigmond.

Ekkor t. i. a. német választók őt (1411 július 21.) másodszor is és megtámadhatatlan érvénnyel császárrá (német királlyá) választván — az első választás a formáknak némi, de az érvényesség rovására menni látszó mellőzésével történt[65] —, ez a magyar királynak magyarjai előtt nemcsak hatalmi, hanem még inkább erkölcsi súlyát is annyira felfokozta, hogy Zsigmond az 1411 októberére összehívott magyar rendektől[66] kérni merészelhette leánya trónöröklési jogának a rendek által — tehát a főpapság által is — való elismerését oly elfogadó nyilatkozat kiállításával, amilyen formában a Jodok-féle 1399. és a Habsburg-féle 1402. évi elfogadó oklevelek által a leányutódnak idegen férfiak javára való kizárása történt. S nem számítván legyőzhetetlen akadályra,Albertet még a rendek összegyűlése előtt lehozatta (szeptember 28.) Pozsonyba, hogy leányával eljegyezze. Fényes kísérettel hozta el Becsből az ifjút Zsigmond bizalmas embere, Hohenzollern Frigyes.[67]

A rendek elfogadó nyilatkozatát ugyan sikerült megnyernie még 1411 október legelején, de csak azon az áron, hogy a rendeknek beleszólást enged leánya férjének, várhatólag Magyarország jövendő királyának megválasztásába.[68] Kijelentették ugyanis a rendek, egyháziak és világiak, hogy ha Zsigmond fiú hátrahagyása nélkül halna el, s csak leány maradna utána, ezt a leányt trónra fogják emelni s vele (a leánnyal) egyetértésben férjet fognak neki adni.

Hozzájáruló nyilatkozatukkal a rendek megdöntötték azt a jogelvet, amely mellett eddig kétszer is esküvel kötötték le magukat.

Tették ezt abban a reményben, hogy ezzel nem adták fel egészen választójogukat, mert fenntartásukkal biztosították azt a jogukat, hogy amikor majd a királynőnek férjet s ezzel az országnak királyt kell választani, azt ők fogják választani.

Számításukban csalódtak

A rendek fenntartása Zsigmond szándékának részben való meghiúsulását jelentette. Lehetetlenné tette számára, hogy a rendek beleegyezésével jegyezze el már most Albertet. Erzsébettel, lehetetlenné, hogy ilykép a rendek beleegyezésével jelölhesse utódjául Albertet.

Zsigmond nem viselhette el a gondolatot, hogy most szégyenszemre eredménytelenül küldje vissza az immár 14 éves fiút,[69] befejezett — számítása szerint praeiudikáló — tényt akart teremteni: kijátszotta a rendeket, leányát ezek hozzájárulása nélkül, sietve — már október 7-én — eljegyezte Alberttel, számítván azzal, hogy ezen az egyház előtt szent cselekménnyel szemben legalább a főpapok ellenvetését tompíthatja le.

Hogy azonban elkerülje a kijátszott rendek ellenszegülésének nyílt, kitörését, az eljegyzésről magyar kancelláriája által nem állíttatott ki oklevelet s nem is tudatta az országgal a tényt, hanem csak német kancelláriáján kelt német oklevéllel foglalta írásba az eljegyzés indítóokait s állapította meg azon kötelezettségeket, amelyek betartása a házasság létrejöttét volt biztosítandós ugyanitt kiállított levelek által értesítette — Albert országainak városait az eljegyzésről.[70]

Zsigmond így csak félmunkát végezhetett, bizonytalan helyzetet teremtett, amely bizonytalanság további küzdelmek magját viselé méhében.

Amit e bizonytalanságban a kibontakozás felé első lépésül tehetett, a kérdés magyar vonatkozásában nem volt nagyjelentőségű. Ugyanis a célból, hogy Ernő herceg ne keresztezhesse terveit, tárgyalást kezdett Ausztria rendjeivel Albrecht nagykorúsitása érdekében s az eredmény biztosítása céljából a császárt megillető jog alapján a sárkányos társaság ausztriai csoportjának Ernő utáni vezéregyéniségét, Ernő legállhatatosabb ellenfelét, Wallseei Reinprechtet Albert társgyámjául tette.[71] Ilykép a császár jogán is, meg a sárkányos társaság jogán, mint vitathatlan bíró, magához vonta a döntés jogát, s már a hónap végén (1411 október 30.) felszabadította vejét Ernő herceg gyámsága alól s nagykorúnak nyilvánította.[72]

Ernő hercegnek Zsigmond e két minősége előtt meg kellett hajolnia.

++

IX. A sárkányos társasági biztosíték elértéktelenedése; Hervoja esete.

A rendek elfogadó nyilatkozatával a leányutód trónutódlásának kérdése ilykép még a király életében nyert megoldást, tehát korábban, mint amikorra (t. i. a király halála utánra) beállott volna a sárkányos társaság azon kötelessége, hogy a leányutódot trónra emeljék.

És megoldást nyert nem abban a gyengébb formában, amelyet a sárkányos társaság szőkébb (24 tagú) körének a leányutódlás javára való lekötése nyújthatott volna, hanem abban az erősebb formában, amelyet az 1402. évi eljárás mutatott, de amely 1408-ban meg sem volt kísérelhető: megvalósult meghívás alapján összegyűlt rendek pecsétes elfogadó nyilatkozatával.

Ez a körülmény okozta, hogy a sárkányos társaság Zsigmond szempontjából elveszítette korábbi jelentőségét, amivel viszont — Zsigmond különben sem lévén a neki terhes kötelezettségekre adott szavának, sőt esküje szentségének sem embere — értéküket veszítették a szövetséglevélben igért és felvállalt azon viszontkötelezettségek, amelyek a sárkányos társaság báróinak érdekeit voltak biztosítandók.

Mihamar megmutatta ezt Hervoja esete.[73]

A Tvartkó király és Hervoja herceg ellen viselt győzelmes háborúját Zsigmond kegyetlen indulatának kielégítésén, 126 bosnyák föember lefejeztetésén kívül a lázadó Tvartkó fogságba vetésével és Szandaly (Hranics) vajdának és Hervoja hercegnek csak meghódoltatásával fejezte be.

Zsigmond nem tartotta sokáig haragját, megbocsátott Szandalynak és Hervojának, akik erre az 1409. évben feljöttek Budára; Hervoja azzal a hatezer arany dukáttal, amelyet feleségétől vett fel e célra.

Ennek a, pénznek birtokában Hervoja könnyebben megnyerhette a spalatói hercegi címnek és méltóságnak megerősítését, amely címet eddig csak Nápolyi László, az ellenkirály adománya alapján viselt, s méltóan megfelelhetett annak a megtiszteltetésnek, amelyben Zsigmond részesítette, őt választván az ekkoriban született leányának, Erzsébetnek keresztapjául (compater = apatárs). Hervoja az újszülöttet maga tartotta keresztvíz alá.[74]

Ugyanekkor felvétetett a sárkányos társaságba, még pedig mint nem kétes, mint a társaság bárója. Erről több pecsétes okiratot is nyert[75] s benne „továbbá“ azt a biztosítást is, „hogy ha megesnék, hogy a király bármi indítóokból, közvetlenül vagy közvetve, felháborodnék hív bárói vagy az e társaságba felvett köz(ön)ség valamelyike ellen, akkor is az ilyen ellen nem járhat el indu latossággal vagy dühöngő haraggal, hanem a társaság jogán a társaság báróival kelljen neheztelését közölnie, az említett társaság bárói pedig annak részéről, aki ellen a, király felháborodott, a királynak teljes igazságot szolgáltatni legyenek kötelesek, és a király azokat, miket maguk a bárók ez esetekben határoznának, el fogja fogadni és megerősíteni.“

Hervoja e meghódolása óta békében ólt Zsigmonddal szemben, de ellenséges viszonyba jutott Szándaly vajdával, aki elüldözte (1411-ben) első nejét, Hervoja legidősebb öccsének leányát, amivel nemcsak szégyent dobott Hervoja egész nemzetségére, de még viszályt is a hozomány visszaadásának kérdésében.

S most (1413 elején), mikor Szandaly vajda segítségére ment a törökök által megtámadott és nagyon szorongatott (sárkányos) István deszpotának, akinek nővérét időközben, 1411-ben feleségül vette, s saját országát védelem nélkül hagyta, Hervoja rátört tartományára s kegyetlenül elpusztította, sőt a törökökkel is szövetkezett. S ezzel kihívta a sorsot maga ellen.

A még folyó velencei hadjárat miatt távollevő Zsigmond helyett intézkedő Borbála királyné felhívására Garai János, Maróthi János — maguk is a sárkány bárói — és Csupor Pál megtámadták Hervoját s elszedték majdnem összes magyarországi birtokait.

Hervoja védekezett erővel és jogra való hivatkozássál.[76]

Emlékeztette a bárókat, hogy neki „a király báróival egyetemben nemcsak megesküdött, de van is az esküről a királytól és báróitól oklevele, a királynak s báróinak szokásos pecsétjeivel megerősítve“. Figyelmeztette a királynét, hogy „ő benne van a sárkány társaságban s a társaság levelében meg van írva, mikép kell valaki felett ítéletet hozni“. Idézte is, hogy „senki semmikép a társaság tanácsa, tudta és törvényülése nélkül el nem ítélhető“. És lelkére igyekezett hatni, „Szent Jánosért gondoljon arra, hogy apa-társ“. S kívánta, hogy azon vád ügyében, hogy a velencésekkel s a törökkel szövetkezett, ítéljen felette a „királyi felség, Ausztria hercege és a királyi felség Sárkányos társasága“. S fenyegetőzött, hogy ha alaki igazságához jutni nem engedik, „a kereszténység valamennyi fejedelmének tudomására fogja hozni és kinyilatkoztatja a királynak annyi eskiivéseit és fogadalmait s jogkeresése elutasítását“.

Hervoja kívánsága jogilag nem volt volna elutasítható és teljesítése is ténylegesen és jogilag is Zsigmond kényére-kedvére szolgáltatta volna ki Hervoját, „Ausztria hercege“, Albert, ekkor már Zsigmond veje lévén s emellett a sárkányos társaságnak is tagja.

Zsigmond azonban nem halasztotta a büntetést. Még hazavaló útjában, idegen földön, Bózenben, 1413 augusztus 1-én kimondta felette ítéletét,[77] kiemelve bűnösségének, háládatlanságának mértékéül a jótéteményeket, amelyekben részesítette: „Spalató városát hercegi méltóság címén, a város főnökségének is reáruházásával és igen sok várat és birtokot adományozott neki és benső vonzalmának jeléül apa-társul választotta“, „különös megtiszteltetésül bizonyos ékszert (clenodium) adományozott neki, vagyis a sárkány jelvényét, amelyet Borbála királynéval, kedves hitvestársával együtt és a világ sokszámú fejedelmével, nemkülönben országai báróival és nemes elüljáróival, fel nem bontható társaság jelvényéül viselni szokott. S most mégis hűtlenségbe esett. S ezért ítél felette, még pedig országai főpapjainak, báróinak és előkelőinek tanácsával (tehát a sárkányos társaságon kívülálló tényezőkével is): Spalató város birtokától és a spalatói hercegi címtől megfosztja, lefokozza, összes birtokait elvonja s az ezekre vonatkozó adomány leveleket érvényteleneknek jelenti ki.

Az apa-társi viszonynak kapcsát, — mely a tanácsot ülő főpapok előtt szent kellett hogy legyen —, mint amúgy is jelentőség nélkül valót — nem szakítja meg, nem is érinti.[78]

S mulasztásának tudatában nem nyilatkozik a Sárkányos társasági levél garantálta törvénykezési forma meg nem tartásáról, ezt hallgatólag, de ténylegesen megszegi.

++

X. A német hatás elhatalmasodása a sárkányos szövetségi tagság „adományozásánál“.

A Hervoja-féle eset mintegy kezdete volt annak az értékbeli devalválódásnak, amelynek útjára tolódott a sárkányos társaság, mióta az a leány trónutódlásnak jobb tormában való megvalósításával elvesztette addigi fontosságát a király szemében, és a társaság által a tagoknak nyújtott jogi és politikai biztosítékok megingásával elvesztette addigi értékét a társaság tagjai szemében.

A dolog természetében fekszik, hogy a király társaságába való fölvétel nálánál alsóbb rangú szövetségestársra nézve „különös megtiszteltetés“ színében tüntettetek föl, mert ezt a jogi függőségi viszony így kívánta; de nem kívánta, sőt a tényleges erőviszony némileg ki is zárta — s az 1408. évi „megalapításkor“ a társaságlevélbe ez nem is talált utat — azt a beállítást, mintha ez a fölvétel „adományozás“ volna, mintahogy Zsigmond Hervojára vonatkozólag állítja.[79]

Az adományozási jellegnek: a kitüntetés szándéka (s a kitüntetettség érzete) képzetének ily gyors kialakulását Zsigmond német birodalmi kancelláriájának és az ott uralkodó nézeteknek lehet tulajdonítani.[80]

A német birodalmi kancellária ugyanis mihamar kiszorította a magyar kancellária korábbi egyeduralmát, még magyar közjogi vonatkozásoknál is, s magához vonja a Sárkányos társasági oklevelek szerkesztését és kiállítását.

Akadálytalanná tette ezt az a körülmény, hogy ez a társaság Zsigmond személyes társasága volt s az, ami magyar jelleget adott neki, t. i. a trónutódlás biztosításának célja és a társaság báróságának különleges jogi helyzete —, tárgytalanná vált és mihamar felbomlott, s az, ami különleges magyar jellegét visszaszerezhette és fenntarthatta volna, t. i. a koronázásnál való ünnepélyes fölvétele és fogadalma, az nem volt időszerű.

Így történt, hogy a német birodalmi kancellárián — még ha az Budán, a magyar udvartartás túlnyomósága helyén működik is — a birodalmi politika céljai szerint „adományóztatik“ a Sárkány-társaság klenodiuma, jelvénye. A német birodalmi kancellária oklevelével veszi fel Zsigmond a sárkányos társaságba.

Jakabot, Carrara hercegét és Anquilla grófját, Budán, 1411 december 23-án;

Brunoro della Scala veronai és vicenzai birodalmi vikáriust, Budán, 14.12 január 11-én;

Orsini Benedeket, „comes palatinus et princeps“-et, aki a Sárkányos-társaság szabályait (Kanizsai) János esztergomi érsektől és Branda bíbornoktól kellőkép megismerte, Budán, 1412 szeptember 26-án;

Fernand fia Guartiust (G. Fernandi), akit egyúttal tanácsosává nevez ki, utasítván őt, hogy a Sárkányostársaság szabályaira Henrik arragoniai és szicíliai infáns előtt esküdjék fel.[81]

S természetesen a birodalmi kancelláriát vette igénybe Zsigmond, amikor — Budán, 1412 május 16-án — német nyelvű felhívásban szólítja fel a társaság tagjait — bizonyára az Ernő herceg különálló sárkányos-társaságát — a Frigyes ausztriai herceg elleni háborúban való részvételre, igérvén, hogy az általuk elfoglalt helyeket a társaságnak zálogba adja.

A birodalmi kancellária közreműködése nem csak ilyen személyes politikai vonatkozások érvényesülését segíti elő, hanem merőben idegen, birodalmi közjogi intézmény analógiáját is beleviszi a társaság szervezetébe. Ez a comitiva intézménye.

A comitiva bizonyos személyekre a német birodalom uralkodója által átruházott az a hatalom, jog, hogy királyi kegyosztó jogosítványból folyó kitüntetéseket ezek maguk is adományozhassanak s a királyi igazságügyi jogosítványok némelyikét maguk is gyakorolhassák. Ilyen átruházni szokott jogosítványok: nemesítő és címeradó leveleknek, poéta laureatus címének osztogatása, gyámi és végrendeleti ügyekben való döntés, örökbefogadás jóváhagyása, nagykorusítás joga, uralkodói leirattal való törvényesít és, a törvénytelen születés szennyének eltörlése (restitutio famae) és közjegyzők kinevezése.[82]

Ilyen comitiva analógiája a sárkányos tagság továbbadásának joga. (És ezt a jogot lehetett olyannak is adományozni, aki maga nem is volt a társaság tagja.)

Ilyen német szellemmel fogalmazta tehát Schlick (Sligk) Gáspár, Zsigmond bizalmas alkancellárja azt az oklevelet, amellyel Zsigmond, „Sárkányos társaságát“ megküldötte rokonának, Yitold, keresztnevén Sándor, litván nagy fejedelemnek, akit ekkoriban királyi rangra való emeléssel csábítgatott a maga pártjára, saját (t. i. a Vitold) unokatestvére (Jagelló Ulászló lengyel király) ellenében, akinek azonban ugyanekkor szintén megküldötte Sárkányos társaságát.[83]

Az oklevél — mint maga mondja — meg kívánja ismertetni Vitoldot a „társaság rendjével és jogával, amely azt szabályozza“. Ügy akar tehát jelentkezni, mint amely kimeríti azokat a kötelezettségeket, amelyek (még) fennállanak. Mint a következő fejlődés mutatta, ezt nem tette; ellenben kétségtelen tanúsága annak, hogy megszűnt a társaság báróinak rangsorbeli elsőbbsége.[84]

Vitold a bárók jelvényét kapja az egybefoglaló társ, „testvér“ megnevezéssel s ugyanennek a jelvénynek képében — mintha egységes jelvény lenne csak — adja tovább a társaságot, nem vállalván többet s nem adván át több kötelezettséget, mint hogy egymást tisztelik, egymás özvegyeit és árváit védik és oltalmazzák, a halott társat temetik vagy érte misét mondatnak, meggyászolják, a péntekről fekete öltönnyel emlékeznek meg, a jelvényt ok nélkül le nem teszik s e szabályok meg nem tartásáért a megállapított jóvátételt fizetik,

az 1429. évi augusztus 3-án Pozsonyban kelt következő (egymagában álló) iratnak, — ma azt mondanék kinevező oklevélnek — szavai szerint:[85]

++

XI. Vitold nagyfejedelem, „kinevező-oklevele“.

Mi Zsigmond, Isten kegyelméből a Rómaiak királya, Magyar-, Cseh-, Dalmát-, Horvát- stb. országok királya.

A fenséges fejedelemnek, Sándor, más nevén Vitold úrnak, Litvánia nagyfejedelmének, legkedvesebb testvérünknek és rokonunknak üdvözletünket testvéri és őszinte szeretettel és (azon kívánsággal, hogy) mindenkor szerencsés sorsnak örvendjen.

Fenséges fejedelem, legkedvesebb testvérünk és rokonunk.

Egykor, mikor még csak Magyar- stb. országaink királyának hatalmát és nevét bírtuk, sok napot és álmatlan éjét éltünk át, keresvén utat-módot, amellyel országainkat minél megfelelőbben kormányozhatnánk, és egyrészt a keresztény hit ellenségeit, — akik velünk és országainkkal szomszédosak és határosak — összetörhetnénk, másrészt Krisztus megtévedt hívőit a béke nyugalmához visszavezethetnénk. És hogy azt, a mi bennünk hiányzanék, segélyével a Királyok Királya jobbjának, magunkhoz vonván a társulás erejét, annál hatékonyabban, biztosabban kipótolhassuk:

a felséges fejedelemnővel, Borbála úrnővel, a Rómaiak és Magyarország stb. királynéjával, szeretett házastársunkkal, a főpapokkal, bárókkal és előkelőkkel együtt Urunk Jézus Krisztus, üdvözítőnk nevének dicséretére és magasztalására a körbe görbült sárkány képét, a mint farkát nyaka köré tekeri és háta közepén hosszában feje elejétől farka végéig fel van hasítva s vére folyik és rajta a keresztet, a melylyel Urunk és Üdvözítőnk dicsőséges feltámadása után leíteállva az alvilágba a pokol erősségeit széttörte és azt magával vive az ős ellenség szörnyetegnek és tekergőző sárkánynak, az alvilág rosszai (atyjának) fejét magának a keresztnek erejével s hatalmával hátracsavarta: társaságul viselendő és használandó jelvényül (pro divisa devisa) választottuk, felvettük, és társaság módjára — hogy e társaság tagjainak, ha valamelyik e világból kimúlnék, özvegyei és árvái meg védessenek s a jogtalan támadások vísszaszoríttassanak — szervezni határoztuk.

A mely társaságot pedig, mint testvériséged tudomására adjuk, megállapított ilyen törvény és jog szabályozza, tudniillik:

Hogy mi és az említett társaság tagjainak mindegyike az ezen társaságba felvett társainak köteles a megjáró tiszteletet és tekintetet megadni és ezeket előmozdítani, valóságosan és igazán, a mint illik, csalárdság nélkül,

és valamennyiünknek és bármelyikünknek, a kik Isten rendeléséből e világból kimúlnánk, özvegyeit és árváit birtokaikban és mindennemű jogaikban minden igénylő vagy jogtalanul alkalmatlankodó ellen tehetségünkhöz képest megoltalmazzuk és megvédjük, szorongattatásaikat eltávoztatjuk, és kellemetlenség és minden őket fenyegető veszély ellen őket hűségesen (előre is) megoltalmazzuk; továbbá, ha a mondott társaság említett társainak valamelyike elhalna, akkor ezen társaság és közösség minden egyes tagja, a mint ez tudomásukra jutott, és a mennyiben lehető, az ily halottnak végtisztességére vagyis temetésére személyesen jelenjék meg; ha pedig nem jönnének vagy valamely okkal akadályozva nem jelenhetnének meg, az ilyenek mindegyike az elhúnyt lelkének üdvösségére mondasson harmincz misét, minél előbb csak teheti, minden mise mondásáért négy darab nehéz súlyú dénárt fizetvén; továbbá hogy a nevezett társaság tagjainak mindegyike viseljen az ily társ halálának jeléül egy napon át gyászruhát, a melyet a napnak elnyugtával ajándékozzon Krisztus szegényének; továbbá hogy a nevezett társaság mindegyik társa minden pénteken fekete öltönyt viselni tartozzék; ha pedig azt viselni elmulasztaná, mondasson Krisztus öt sebének dicséretére öt misét, hasonlókép négy dénárt fizetvén minden miséért; ha pedig az említett társaság valamelyik tagja a sárkánynak fent leírt jelképét vagyis jelvényét valamely napon feledékenységből elmulasztaná viselni, hasonlókép öt misét tartozzék mondatni, minden egyes mise szolgáltatásáért négy dénárt fizetvén; a mikor azonban betegség vagy fogság, félelem vagyis akadályozó megfélemlítés okán nem viselhetné a társaság említett jelvényét a társak valamelyike, ebből folyólag semminemű vád terhével ne illettessék; ha pedig megesnék, hogy valamelyiknél ezen társaság jelvénye elveszett és eltűnt, az ilyen addig, a míg a jelvényt újra megszerezheti, a nem viselés okán ne essék semminemű kifogás alá.

És azért, legkedvesebb rokon és testvér, mivel az idők során mindmáig e társaság valami különös dicsőséggel igen sok keresztény király, fejedelem, gróf és neves nemes előtt, a ki azt a legmélyebb tisztelettel és megbecsüléssel viseli, oly nagy tekintélyre emelkedett, és Isten kegyelméből naprólnapra, mint valami gyümölcstermő növény terebélyesedik:

nem mulaszthatjuk el, hogy legkedvesebb testvériségedet, a kit annyira igen kedvelünk, valamint a fenséges nagyfejedelemnét, szeretett házastársát, legkedvesebb testvérünket, ennek a társaságnak gyülekezetébe benső hajlandósággal meg ne hívjuk.

Ezért megfontolt, s társaságunk tanácsával közölt akarattal, az Űr Isten dicséretére és dicsőségére és (testvériséged) kiváló tiszteletére, a szeretet és vonzalom hajlandóságától, a melyeket — a Magasságbeli látja — testvériséged iránt mélyen órezünk, bensőleg késztetve, testvériségednek és az említett nagyfejedelmének, kedves testvérünknek e társaságunkat saját akaratunkból kívántuk megküldeni;

hogy egyrészt ti a mi, másrészt mi a ti igazi testvérei és egy társaságbeli társai legyünk, és kölcsönösen ernyedetlenül segítsük egymást minden fenyegető szükségeinkben, a mire testvériséged is kötelezze magát és — mint a hogy e társaságban ez kötelesség — fogadalommal társuljon testvérül.

Így lesz kedves testvériségednek mintegy új kapcsa, a mely által eggyé forrasztatunk. Mert ámbár az egykor egymással kötött szerződéssel és szövetségek alapján egymásnak segítségére lenni (amúgy is) tartozunk, ezen felül jelen társaságunk jogán egyik a másikat és egymás özvegyét és árváit kölcsönös viszonossággal, a mikor csak felkéretnénk és felhívatnánk, semmiképen el nem hagyni, hanem hűségesen megvédelmezni és a támadóktól megoltalmazni tartozunk.

És hogy e társaság testvériséged előtt az Isten dicsőségére szerencsés gyarapodással növekedjék, szabadságot adunk testvériségednek és korlátlan hatalmat, jelen levelünkkel, hogy fejedelemségeinek és tartományainak herczegeit, báróit és más, nemes és jó nevű és az erénytől el nem tántorodott, tisztes származású férfiakat, ebbe a társaságba befogadván, a kiket tetszik, felvehesse, a kik szintén tegyenek fogadalmat, hogy az előadott czikkeket sértetlenül megtartják.

Fogadja tehát legkedvesebb testvérem készséges szívvel a testvéri fogadalom-ajándék e kis adományát és szeretett hitvestársával s azokkal együtt, a kiket különös vonzalmunk jeléül testvériségednek szánt ezen jelvényével felveendőtek, élvezze megelégedéssel,

(császári) felségpecsétünk alatt kelt ezen levelünk tanúságával.

Kelt Pozsonyban, az Úrnak 1429-edik évében, augusztus havának 3-ik napján, magyarországi uralkodásunk 43., a rómainak 19., és a csehországinak 10. évében. A király úr parancsára Sligk Gáspár.

++

XII. A sárkányos társaság alapítólevele egyes rendelkezéseinek kifejezett megváltoztatása.

A Sárkányos-társaság magyar jellegének minden vonása veszendőbe látszott menni a német kancellárián.

A forma, melyben a reá vonatkozó oklevél kelt, a birodalmi kancellária formulája volt; a cél, amelyet „adományozásával“ követtek, immár leginkább a német birodalmi érdekek szolgálata; a kötelezettségek meg éppen nemzetköziek; a bárósággal járó kötelmekről, főleg Magyarország védelméről, s a hitetlenek elleni hadbavonulásról immár nincs szó. Még az elhalt tagok meggyászolásának kötelezettsége is, amely eredetileg csak a bárók — s mert ezek akkor csak magyarok lehettek, tehát csak magyarok — után volt kötelező, korlátlan s ezzel nemzetietlen lett. Ezt az elveszített nemzeti vonását a Sárkányos társaságnak volt volna alkalmas visszaszerezni Zsigmondnak az a két lépése, amelyet az 1433. év júliusában tett a pápánál Rómában, császári koronáztatása céljából való ott tartózkodásakor.

Előadván ugyanis, „hogy egykor bizonyos tiszteletreméltó társaságot alapított a Sárkány jelvényével, és abba sok fejedelmet, herceget, őrgrófot, grófot, bárót és nemest vett fel, valamint e társaság szabályaiul, tekintettel lévén legkivált az Isten dicsőségére és a mondott társaság tagjainak lelkiüdvösségére, bizonyos szabályokat állapított meg, melyek egyebek között rendelik, hogy amikor valaki a nevezett társaságból való elhal, az élő társak, akik annak temetésén és végtisztességén nehézség nélkül jelen lehetnek, személyesen tartozzanak megjelenni, máskülönben a távollevő társak bármelyikének az elhalt társaságbeli társ lelkének üdvösségére harminc misét kell mondatnia; hasonlókép, hogy e társaság minden tagja legyen köteles ugyané társaságbeli elhalt tagtársa emlékezetére egy gyászruhát készíttetni és azt egy napon át viselni is és azután Krisztus valamelyik szegényének ajándékozni; nemkülönben, hogy a társaság minden tagja Jézus Krisztus kínszenvedésének emlékére minden pénteken viseljen fekete ruhát és e ruha viselésének elmulasztása esetére minden egyes alkalommal mondasson öt misét Krisztus öt sebének emlékére.

Továbbá, hogy e társaságbeliek mindegyike annyiszor, ahányszor valamely napon a társaság említett jelvényét nem viselné, tartozzék öt misét mondatni; és hogy e misék mindegyike után, amelynek tartására a mondottak szerint kötelezve lesz, még a mise alkalmával a szolgáltató papnak tartozzék adni négy nagyobb dénárt, Magyarország ezüst pénzértékében; mint ahogy mindezek az említett szabályok között bővebben foglaltatnak.

És mivelhogy maga Zsigmond (császár és király), aki kútfeje és alapítója volt e nevezett társaságnak, attól tart, hogy esetleg többen, akiket a mondott társaságba felvett, vagy feledékenységből, vagy túlságos elfoglaltság miatt, avagy más okból mindez említett szabályokat, az előírás ellenére, bár megfogadták és fogadalmat tettek rá, nem teljesítették s esetleg nem is fogják teljesíteni: azért akarván mindezeket inkább megőrizni minden vétektől, mintsem hogy valamely bűnt vagy vétket kövessenek el lelkiismeretük ellen, tehát (a császár és király) a mondott társaságnak némely tagjaival e szabályokat más jámbor és kegyes rendelkezésekre szándékoznék változtatni, arra tudniillik, hogy a mondott társaságba felvett vagy felveendő minden tag, ha Magyarország hatalmának volna alárendelve, minden évben fizessen a. Veszprém egyházmegyei Buda városi felhévizi váraljai Szt. Erzsébet — ispotályos — ház gondviselőjének kezéhez Krisztus szegényeinek eltartására öt magyari arany forintokat, a társaságba való felvétele idején tett esküjének kötelme alatt; mások pedig, akik más hatalom alattvalói, mindazon években, amelyekben Magyarországba jönnének, hasonlókép ugyanilyen öt forintot fizessenek az említett ispotályos-ház részére, ugyanilyen másik öt forintot pedig minden évben a szegények részére tetszésük szerinti helyre fizetni tartozzanak. És bár ezzel a korábbi szabályokon, amelyek— mint félő — sokakat nyomnak, könnyíteni vél, mégis, mivel netán kétség merülhetne fel, megtörténhetnék-e ez a módosítás a római pápa hozzájárulása nélkül: Zsigmond császár és király „mint alázatos védője és fia“ kéri tehát ő szentségét, hogy őt, a császárt és a társaságba korábban felvetteket mind, akik a korábbi szabályok megtartására tették esküjüket, akik tudnillik akár feledékenységből, akár túlságos elfoglaltság miatt, avagy más okból az említett szabályokat az előadottak szerint nem tartották meg, s nem teljesítették, ezen bűneik és vétkeik alól felmenteni, és ezenfelül a budai Szent Erzsébet — ispotályos — ház javára minden évben fizetendő öt magyari arany forint szolgáltatásának rendelésével a, császár által kegyesszívűen megváltoztatott szabályokat jóváhagyni és megerősíteni, és kegyesen megengedni kegyeskedjék, hogy egyébként is a társaságnak úgy korábban, mint a jelenben felvett vagy a. jövőben felveendő tagjai is csak a jóváhagyni kért itt előadott és nem a, korábbi szabályokkal legyenek lekötve. Kérte továbbá, hogy mivel a sárkányos jelvényesek vagyis társaságbeliek mindegyike a szabályok és tett esküje erejénél fogva a törökök, a szakadárok és az eretnekek és minden hitetlenek ellen életüket kitenni és ezeknek tehetségük szerint vesztét és kárát okozni kötelesek, — kérte a császár, hogy ő szentsége kegyeskedjék mindörökre megengedni, hogy az említett császár űr és utódai, Magyarország királyai, és akik az említett társaságnak tagjai, valamint mindazok és mindenki, akár magyarországi, akár bármely nemzethez tartozó külföldi, aki Magyarország védelmére a császárnak és királyi utódainak és az említett társaságnak segélyére a mondott hitetlenek, szakadárok és eretnekek ellen személyesen útra kelnének, tehát mint a keresztesek a szentföld visszaszerzésére való zarándoklatban, ha töredelmesen meggyónnak, nyerjenek teljes bocsánatot bűneikre és vétkeikre.[86]

A pápa készségesen megadta beleegyezését a kért módosításokhoz.[87]

Volt-e ennek a szabályzatmódosításnak s a magyar vonatkozások e kiemelésének hatása a Sárkányos társasági „kinevezőoklevelek“ ezentúli szövegezésére, s a netán kiállított pápai indulgencialevél hogy szólt, annak nincs nyoma, mert a szövegeket nem ismerjük.

Az „adományozás“-nál a magyar jelleg alig jött tekintetbe: Zsigmond ismét csak birodalmi szempontból számbajövő férfiaknak osztogatta. Koronázásáról való visszatértében Veronában és Mantuában „feldíszítette sárkányos társaságával“: Collalto Antal grófot (Vazul fiát), dal Varne Lajost, Languededo és Correggio grófját, Nogaroli Antalt, Campagna(i) Bertalant, Lavagnolo(i) Jakabot, de Cavalli Jánost, Spolverino(i) Gentilet, della Pozza Vilmost és Enzigli Jakab grófot.[88]

++

XIII. Az alapító-levél biztosítékainak végleges mellőzése.

Egy egész negyedszázad múlt el azóta, hogy Zsigmond az 1411-i kísérletnél félmunkával volt kénytelen megelégedni. És e negyedszázad alatt sem tudta ezt a félmunkát teljesre egészíteni.[89]

Nem hozta meg a megoldást az a fait accompli sem, amelyet Zsigmond azzal teremtett, hogy leányát felnövekedésekor, 12 éves kora betöltésekor, Alberthez tényleg hozzáadta. Ezt is a magyar urak többségének ellenkezése ellenére volt kénytelen végrehajtani.[90]

Zsigmond látta, hogy a szívéhez nőtt két lény sorsát csak úgy biztosíthatja, ha javukra oly befejezett tényt alkot, amely egyikét vagy másikát birtokon belül helyezi. Először (1428) Albertet akarta Magyarországon tényleges hatalomhoz juttatni. Át akarta neki adni a déli részek kormányzását. A magyar urak ellenzésén ez meghiúsult. Aztán felmerült (1435 vége vagy 1436 eleje) az a terv, hogy Erzsébetet még életében megkoronáztatja. E terv sem öltött testet. Csak Csehországban juttathatta Albertet jelentős hatalomhoz, átadván neki még a házassági szerződés kiállítása alkalmából több várost és várat,[91] majd röviddel utóbb átadván neki egész Morvaországot.[92]

Ilykép Zsigmond élete végéig sem tudott itthon ily prejudikáló befejezett tényt teremteni. A kísérlet, Albert erőltetése, még Erzsébet biztosítottnak látszó jogát is veszélybe dönté.

E helyzetben a természet rendje szerint Erzsébet és Albert érdekei legbiztosabb támaszának Borbála királynénak kellett volna lennie. S az ő támogatása megbecsülhetetlen hatalmi és politikai segítséget jelentett volna. Borbála t. i. Zsigmond halála után is jelentős hatalom birtokában volt maradandó. Királynéi minőségéhez kötött jövedelmei, a bányavárosok és nagy uradalmak bírása, özvegyi jogát képezte. S ez özvegyi jogot nemcsak a jogszokás, hanem a sárkányos társaság feltétlen kötelezettsége is támogatta.[93]

Így Borbála támogatása leánya és veje részére mintegy a birtokon belől iség döntő tényezőjét biztosíthatta volna.[94]

Azonban már régebben nyilvánvaló volt, hogy Borbála segítségére Erzsébetnek az anyja és Albert közt fennálló ellentét miatt számítania nem lehet. Borbála veje ellen — kinek uralomra jutásától a maga befolyásának teljes elenyészését várhatta — ennek ellenségei mellé állott. S ezzel maga is segített a sok árnyalatú udvari pártnak különben is törékeny egységét megbontani.

Zsigmond ebben a helyzetben ott akarta megkezdeni a trónutódlás kérdésének rendezését, ahol az könnyebbnek látszott, Csehországban, amelynek trónját Wenczel halála (1419 aug. 16.) után sikerült elnyernie. Itt Zsigmond ugyan megtagadta (az 1409 szeptember 30-i szerződéssel) leánya örökjogát a Habsburgok fiága javára, de az ebből előállható összeütközéseket akár Erzsébet jogán, akár Albert tényleges hatalmi állása alapján könnyű volt elsimítani. Csehországban t. i. közjogilag érvénytelen volt ez az örökösödési szerződés, mert itt egy 1348. évi (április 7-i) törvény és a német aranybulla birodalmi törvény erejével biztosította a leányutódnak — az idegen férfiág elől — a trónrajutást. Itt tehát Erzsébet a szerződés után is a maga jogán igényelhette a trónt. Azt pedig, hogy Albertet, — aki különben is az 1409. évi örökösödési szerződés alapján netán igényt emelő Habsburgok representánsa volt, — hogy a trónra jutó királynő férjét királlyá válasszák, azt biztosítani volt alkalmas az a hatalmi nyomás, mely magának Albertnek a gazdag Morvaország tényleges bírása alapján a cseh korona államszervezetén belül rendelkezésére állott.

Hogy azonban tiszta helyzetet teremtsen, Zsigmond országgyűlésen akarta a kérdést rendezni, mikor maga is Pragában tartózkodott.[95]

De még mielőtt ez országgyűlés összeülhetett volna, a király egészsége annyira megromlott, hogy számítani lehetett közeli halálára.

Immár nem lehetett hát, Zsigmond sem akarta, tovább halasztani a nehezebbet, a magyar trónutódlás rendezését. Sietve megindult Magyarország felé. De Znaimban meg kellett állania.[96] Nem lévén reménye, hogy az országot elérheti, itt kellett kísérletet tennie oly formával, amely e pillanatban a legtöbb reménnyel kecsegtetett. És ekkor régi emlékek, helyiek és tárgyiak rohanták meg emlékezését és érzéseit.

Znaim alatt halt meg hű fegyverbarátja IV. Albert, vejének apja, itt ajánlotta ez fiát, most az ő vejét, mintegy végrendeletével, halálos ágyán, az ő gondviselésébe. Császárrá létekor kapta magyarjaitól az ígéretet, hogy leányát trónra emelik. Mint császár mutatkozik meg nekik ismét, ebben a pillanatban, halála előtt s végrendel kezni fog.

Ez a beállítás lehetetlenné tette, hogy különjogú két országához, a magyarországi és csehországi nagyokhoz külön-külön aktus keretében szóljon s azért egy közös cselekménnyel, trónon ülve, teljes császári díszben, leánya és veje jelenlétében végrendeletként közölte akaratát. az együtt jelenlévő cseh és magyar országnagyokkal, hogy leányának és vejének és ezek gyermekeinek hagyományozza minden országát és tartományát, „minthogy az örökösödés meg az utódlás joga teljesen megilleti őket“.[97]

Jogilag ez az aktus magyar szempontból természetesen irreleváns. Tudatában volt ennek Zsigmond is. Politikai szempontok kiemelésével kísérelte hát meg a megható jelenetnek mély hatását hallgatói leikébe rögzíteni. Ajánlotta a magyar uraknak, válasszák királyukul vejét. Kiemelte ennek nagy hasznát: elkerülik a bonyadalmakat, biztosítják a békét. E kívánatos eredmények biztosíthatása céljából ajánlotta nekik Borbála királyné fogvatartását.[98]

Itt Znaimban Alberté volt a hatalom: az ő országában állottak, az ő csapatai vették őket körül. Az ellenkezésnek nem volt tanácsos hangot adni. Zsigmondnak Borbálára vonatkozó tanácsa is megfélemlítően hatott.

A jelenlévő magyar urak így hát természetesen úgy mutatták, hogy készek Zsigmondnak így kérelemmé szelídült akaratát teljesíteni, készek Albertet is trónra emelni.

Ez annyit jelentett, hogy Erzsébet a rendek által neki a leszármazás okán adott örökjog alapján volt, Albert pedig a felesége révén reá esendő választás jogán lett volna trónra emelendő.

Ezzel azonban az egységes királyi hatalom két egyenjogú személyre ruháztatott volna; s e hatalom egységes, összhangzó, egyirányú gyakorlását még a legodaadóbb hitvestársi szeretettől sem lehetett várni, s intézményesen nem lehetett biztosítani.

A jogi és politikai kérdéseknek ebben a nehéz szövevényében a Zsigmondnak mihamar (december 9.) bekövetkezett halála után még egy hétig Znaimban tanácskozó magyar uraknak járható utat kellett találniok. Ez az út a királyválasztásnak, a királyválasztó jognak jogilag meg nem kötött szabadsággal való gyakorlásaként mutatkozott ugyan, de veszélyes kétértelműségeket rejtett magában.

A znaimi magyar urak ugyanis forma szerint mellőzték Erzsébet igényeinek elismerését s őt nem az 1411-i elismerés alapján jelentették ki királyul, hanem megválasztották királynőül a királlyá választott Alberttel együtt. Ebben a formában eltűnt Erzsébet jogának elsőbbsége Alberté felett, Erzsébet szempontjából ezé mellé lefokoztatok. De még ebben a formában is kettős uralomra vezetett volna, ha a választás jogi következményeit korlátlanul végrehajtják. Hanem már eleve nem volt szándékukban a korlátlan végrehajtás. Fenntartották annak lehetőségét, hogy a királynő jogállását szabályozhassák, tehát korlátozzák, mintegy királynévá tegyék csak az így egyeduralkodóvá váló Albert mellett.[99] Mindennek lehetőségét — a kívül állókat akkoriban megtéveszteni alkalmas módon — abban a választási hitlevélben[100] biztosították, amely sietve megfogalmazva még itt Znaimban kiállíttatott,[101] s amely formájában ugyan Alberttel egyenrangú szerződő félnek, oklevélkibocsátónak mutatja Erzsébetet, de több tartalmi rendelkezése megfosztja önállóságától, önállósága feladásához kikényszeríti saját hozzájárulását s „helyzetének“ megállapítását kiszolgáltatja Albertnek és a magyar rendek akaratának.[102]

Abban a kényszerhelyzetben, amelyben a magyar urak itt Znaimban voltak, természetszerűleg biztosítékot kerestek, amely a hasonló helyzetek alapokának, a királyleány férjének megválasztásánál való mellőzésüknek megismétlődését egyszersmindenkorra kizárni alkalmasnak látszott. Visszagondolván a Zsigmond által történt kijátszatásukra, most a választási hitlevélben kikötik s a koronázási hitlevéllel jogi érvényességgel megfogadtatják a királyi párral, hogy leányainak férjhezadásánál magyar tanácsosai tanácsa szerint fog eljárni, bár a znaimi környezetben el kell fogadniok, hogy e kérdésbe beleszólása legyen nem magyar elemeknek is.[103]

Albert a znaimi megállapodások szerencsés keresztülvitelével a választás jogán Magyarország királyává lévén,[104] egyeduralkodóként megkoronáztatott. E jogállását az ország azzal állapította meg, hogy csak Albertet koronázta meg a szent koronával, Erzsébetnek fejére a veszprémi püspök a házi koronát tette.

A sárkányos társaság ü. n. alapítólevele szerint már most beállott az a kötelezettség, amelyet a társaság tagjai „az életadó kereszt fájának érintésével“ vállaltak, hogy t. i. a sárkányos-társ Alberttel együtt ők maguk is, „amennyire csak szabadságunkban álland, arra fognak törekedni, hogy Magyarországnak következendő királyai is a társaság jelvényét koronáztatásuk alkalmával vegyék fel és nyerjék el, és hogy a királyok a korona elnyerése s az ország törvényeinek és szokásainak megtartására teendő eskü letétele alkalmával maguk is jó lélekkel esküt tegyenek és fogadalmat, hogy e társaságot minden szabályaiban és cikkében megtartják és megerősítik“.

Albert koronázásánál mindez nem történt meg. Akinek volt politikai belátása, annak úgy kellett éreznie, hogy „nem áll szabadságában ezen lennie“.

Nem mintha a Zsigmond római tartózkodása alatti kérelmezésének körülményei[105] megszüntették volna e kötelezettségét, azoknak, akik még az 1408. évi szövetséglevél teljes tartalmára kötelezték el magukat. Nem is azért, mintha a kötelezettségnek Albert már automatikusan megfelelt volna, tagja lévén már 1409 óta a sárkányos tárasaságnak. A kötelezettség terjedelmét ez nem merítette ki: az a koronázásnál való felvételt és ünnepélyes esküt kívánt.

Mindkettőnek mellőzését egyrészt Borbála királyné sorsának, másrészt éppen Erzsébet királyné jogállásának kérdése vonta maga után.

Borbála Zsigmond utolsó napjaiban azt a gyanút keltette maga ellen, hogy leánya és veje ellenében a tizennégyéves Ulászló lengyel királyt akarja Magyarországon trónra segíteni s aztán hozzá nőül menni. Albert — még Zsigmond rendeletére — őrizet alá vétette s így hozta magával Magyarországba. Az országnagyok úgy akarták, hogy Borbála adja ki kezeiből azokat a birtokokat, amelyeket, a királynéi méltóság jogán bírt.

Úgyde ez nem lett volna követelhető, ha a koronázáskor megerősítik a sárkányos társaság szövetséglevelét, mert ebben éppen ellenkezőleg a leghatározottabban azt ígérték, hogy őt, ha Zsigmond után akár gyermekkel, akár gyermektelenül maradna özvegyen, minden özvegyi jogában és más javaiban megtartják és megoltalmazzák, valóságosan és hűen, tehetségük szerint.

Albert gyűlölte felesége anyját, s nem volt hajlandó özvegyi jogában megoltalmazni: szabadságát csak birtokainak átadása ellenében adta neki vissza.

De nem volt megújítható a sárkányos társaság Erzsébet királynéra való tekintettel sem.

A szövetséglevél ugyanis trónutódnak magyarázta a király leányát, fiú nem létében a fiú jogaival aequiparálta a leány jogát. Ilykép éppen ez hozott volna létre társuralkodói jogviszonyt, éppen azt a kettősségét az uralkodásnak, amelyet a znaimi formula lehetetlenné akart tenni.

Bár ilykép az alapítólevél e rendelkezése tudatosan mellőztetett, magát a sárkányos társasági tagságot Albert továbbra is adományozta, de ő is nem magyar kancelláriája útján.

1438 december 23-án Boroszlóban kelt oklevelében felhatalmazza Alfonz burgosi püspököt, hogy „legfeljebb harminc nemes férfiúnak adhassa a sárkány jelvényét“.

1439 július 10-én János lübecki püspök érdemeire való tekintettel, aki követe volt a bázeli zsinaton, ennek öccsét Schelen Brandet felveszi a sárkányos társaságba, a keresztet is adományozván neki.[106]

1439 június 22-én Budáról megküldi Norfolki János hercegnek jeles királyi társaságát a felette .elterjedő lángnyelves kereszttel és felhatalmazza, hogy a társaságba a felette való kereszttel még hat nemes embert felvehessen, a következő oklevéllel:

Albert, Isten kegyelméből, stb.

A fenséges fejedelemnek, Jánosnak, Norfolk stb. hercegének legkedvesebb rokonunknak királyi kegyelmünket és minden jót. Fenséges fejedelem.

Dicsérendőnek véljük lenni, hogy a szeretetnek és szövetségnek az a köteléke, amely egykor a felséges fejedelem, boldog emlékű Zsigmond, a Rómaiak császárja és Magyar-, Csehország stb. királya, szeretett ipank és elődünk és Angolország és királya meg annak tagjai közt különös jelvénnyel erősíttetett meg és tartatott, a mi részünkről felújíttassék, hogy a kölcsönös benső vonzalomnak nagysága folytonosan növekedjék:

ezért a különös hajlandóságtól vezettetve, amellyel kedvességed irányában viseltetünk, íme küldjük kedvességednek ezen levelünkkel jeles királyi társaságunkat, a felette emelkedő lángsugaras kereszttel, amelyet tessék szíves lélekkel fogadni és azt a mi és a ti tiszteletünkre és különös társaságnak jelképéül viselni.

Ezenfelül kedvességednek adunk és engedünk jogot és teljes hatalmat, hogy nevükben a kedvességed és előttünk kedves hat nemes férfit ugyanezen sárkányos társasággal a felette való kereszttel felruházhasson és nekik ezt a társaságot vagyis jelvényt adhassa, hogy ezt viseljék, hasonlókép a mi és a ti tiszteletünkre és díszünkre és hű szövetségünk és kölcsönös vonzalmunk nyilvánvaló jeléül.

Királyi pecsétünk ráfüggesztésével kelt jelen levelünk tanúságával.

Kelt Budán (az Úrnak) 1439. évében, június havának 22-ik napján.[107]

A Zsigmond király római császári koronázásánál történt tömeges felvétel hatása mutatkozott abban, hogy egy újabb császári koronázásnál felújul a Sárkányos társaság emléke Olaszországban: III. Frigyes 1452-ben Ferrarában való tartózkodása idején de Schilinis Jánost doktorrá és a sárkányos társaság társává teszi, valamint felveszi ugyanezen társaságba Snardus János Ferencet.[108]-[109]

Ezekkel az „adományozásokkal“, vagy nemsokára[110] ezek után végleg megszűnik a sárkányos társaságnak még az a halvány közéleti szerepe is, amelyre egykori nagy közjogi jelentőségéből kiindult pályáján való fokozatos elértéktelenedés mellett lesüllyedt.

Megszűnt éppen akkor, amikor már alig egy lépés választotta el attól, ahová a tonnában hozzá hasonló szövetkezések és jelvényeik legnagyobbrészt eljutottak, attól, hogy maga is a mai értelemben vett kitüntetés, „rendjel“ legyen.[111]

 

[1] Emlékkönyv dr. gróf Klebelsberg Kuno negyedszázados kultúrpolitikai működésének emlékére, születésének ötvenedik évfordulóján. (Szerkesztette dr. Lukinich Imre.) 1925. Rákosi Jenő Budapesti Hírlap ujságváll. r.-t. ny. 4°. 641. l. — Erdélyi László cikke: Bajtársi egyesületek a magyar lovagkorban, a 249—258. ll. olvasható.

[2] … ob signum et effigiem pure nostre versationis et intentionis in elisione perniciosorum ipsius perfidi hostis antiqui draconis servientium et militum paganorum ut puta schismaticorum aliarumque nationum orthodoxe fidei ac crucis Christi ac regnorum nostrorum emulorum, ipsiusque sancte et salutifere fidei religionis sub vexillo crucis triumphantis foto iussu servationem, augmentum et defensionem …

[3] A Resava folyó melletti Manasia-monostort (a Kragujevac—Viddin-vonalon).

[4] Lásd: Pór A. a Mill. Magy. Nemz. Tört. III. 351. 1. (forrása — melyet nem idéz - Máriának Kovachich: Supplem. ad Vest. com. I. 286—87. ll. közölt s 1386 február 28-án kelt oklevele Forgách Balázs részére). L. még a Kovachichnál i. h. idézett helyeket Katona: Hist. crit. XI. kötetében és Zala vm. oklvt. II. 188. l. — A távoli Zárában is- így írta a pontos koríró, Paulus de Paulo Memoriale-jában (1. most Šišić F. kritikai kiadásában, Zágráb, 1904. 4° 59. l., klny. a zágrábi orsz. levélt. Vjestnikjának VI. köt.-ből): „… coronata fuit in regem“.

[5] 1387 márc. 31 -én, virágvasárnapján.

[6] Lásd Schönherr Gy. a Mill. Magy. Nemz. Tört. III. köt. 395. l. — Zsigmond szül. 1368 febr. 14., megh. 1437 decemb. 9.

[7] A Dlugoss munkájában foglalt keletet — május 17-ikét — Karácsonyi János (Századok, 1907. 461—463. ll.: M. királyné halála napja) méltán vonja kétségbe s június 27-re helyesbíti.

[8] Lásd Schönherr (Mill. Magy. Nemz. Tört. III.) 425. l.

[9] 1388 máj. 22. és június 3. A szerződésnek Zsigmond által (Semptén, június 3-án) kiállított példányát kiadta Lünig, Joh. Christ.: Des Teutschen Reichsarchivs partis specialis continuatio I. (az egész sorozat 6. kötete. Leipzig, 1711.)-hez fűzött Erste Fortsetzung 67. lapján; L. Aschbach, Jos.: Geschichte Kaiser Sigmunds. I. Bd. (Hamburg 1838.) 57. l.; Turba Gust.: Gesch. des Tronfolgerechts in allen habsburgischen Ländern 1156—1732. (Wien, 1903.) 254—255. ll.

[10] Szül. 1370 június 22., megh. 1396 márc. 1.

[11] Pelzel Fer. Márton a Lebensgeschichte des … Königs Wenceslaus (Zweiter Teil, Prag 1790.)-hoz csatolt Urkundenbuch 10—13. ll. közli az okirat szövegét, melynek ideszóló része ezt mondja: … dorumb zu wiederstattung solcher gnaden undfruntschaft, so haben wir angesehen solche libe und unvorruckte trewe, die wir an unserm vorgenanten herren und bruder derkant und erfunden haben, und haben dorumb mit wolbedachten mute, gutem rate und rechtem wissen unser fürsten, herren, edlen und getrewen dem vorgenanten unserm herren und bruder gelobt, und globen i(h)m in kraft ditz brifes und kuniglicher mechte zu Ungern, bei unsern höchsten kuniglichen trewen und bei geschwornen eiden, die wir i(h)m leiplich dorüber getan haben, unsere kunigreiche zu Ungern, zu Dalmatien, zu Croatien etc. mit allen andern unseren kunigreichen und fürstentumen, und mit allen iren czugehorungen, nach unserm tode, an i(h)m schicken und brengen, alsbald und als wir allerschirist das geschicken künnen und mügen, an argelist und an alles geverde, in solcher massen, ob wir abgingen von todes wegen, an eeliche erben, mannesgeschlechte, daz dieselbe unsere kunigreiche zu Ungarn etc. an unseren herren und bruder gevallen sollen. Wer aber, das wir eliche manneserben gewunnen und hinder uns liessen, einen oder mehre, so sol der egenante unser herre und bruder derselben kinder fürmunde sein so lange, biss sie czu czwenczig jaren kommen, und der alt werden; und nachdem den czwenczig jaren denselben kindern der obgenanten unserr kunigreiche zu Ungern etc. frei und lediglichen abtreten, und sol sie nicht enhindern, sunder i(h)n helfen und sie fürdern, als seine liben vettern; er mocht es denne anders mit derselben kinder gutem willen und umbezwungen bereden und bestellen, des wollen wir i(h)m wol gunnen. Wer aber daz wir tochter gewunnen und sie hin der uns liessen, eine oder mere, so sollen die obgeschribene unsere kunigreiche czu Ungern etc. an den egenannten unsern herren und bruder erblichen und lelicklichen gevallen an geverde …

[12] A Józsa javára tett intézkedések szövegé(i)t nem ismerjük. A tényállás körvonalai Venczelnek Zsigmond elleni panaszpontjaiból (l. Eberhard Windecke’s Denkwürdigkeiten zur Geschichte des Zeitalters Kaiser Sigmunds, kiad. Willi. Altmann. Berlin 1893. 58 l.) s a később idézendő 1402. aug. 16., szept. 14. és szept. 21. oklevelekből vonhatók meg. Az oklevéllel történt elfogadást a szept. 21-i oklevél, az elfogadók számát Venczel említi.

[13] Albert, az elsőszülöttségi jog reprezentánsa szül. 1377., megh. 1404. szept. 14.; Vilmos szül. 1370., megh. 1406. júl. 15., Ernő szül. 1377., megh. 1424.

[14] Ez oklevél teljes szövege Pelzelnél II. függ. 84—86.; erre való utalással, de nem innen, hanem a Kurznál (Österreich unter Albrecht d. vierten. Linz 1830. I. 110—111.) átírt szöveg után Fejér: C. D. X./4. 130—132.: regestája Fejér: C. D. X./8. 452.

[15] A többi Habsburg: Lipót herceg, Vilmos öccse, Ernő bátyja és Frigyes herceg, mindannyi ok öccse, e szerződésbe nem foglaltatott be.

[16] Ez a szept. 14-i oki. kiadva: (németül) Pelzei II. okl. függ. 86—88.; (latinul) Fejér: C. D. X./4. 132—134., [Cziráky:] Dispuisitio historica de modo consequendi summum imperium in Hungaria … (Buda. 1820.) 209—212., Kurz: Ö. unter Albrecht IV.Teil I. 220—222. és Fejér: C. D X./4. 132—134. Valószínű, hogy az oklevél csak latinul állíttatott ki s a legelői említett német szöveg csak egykorú fordítás.

[17] Ez a szept. 21-i okl. kiadva: (az elfogadók névsorával) Katona XI. 534—540., Kovachich M. G.: Supplementum ad vestigia comitiorum … I. Buda, 1798.) 295—298., Fejér: C. D. X./4. 134—140.; (az aláírók nevei nélkül) [Cziráky] Disquisitio … 212—214., és Kurz: Ö. unter Albrecht IV. Teil I. 226.—228.

[18] „… quod si in futurum contingeret prefatum dominum nostrum regem Hungariae ante nominatum dominum ducern Albertum absque legitimis filiis masculini sexus decedere, quod tune eundem dominum Albertum ducem et non alium in nostrum regem Hungariae recipere ac coronare volumus et debemus …“

[19] Lásd Mill. Magy. Nemz. Tört. III. 446—447. s az itt idézett Wertner-féle cikket. (A Zichy oklt. illető oklevele az V. köt. 242. lapján van.)

[20] Borbálának életrajza — bármennyire kívánatos lenne — nincs még megírva. Chilian H. munkája: Barbara von Cilli. Leipzig 1909 (melyet a Révai Nagy Lexikona idéz IV. 500.) nem volt megszerezhető.

[21] 1404 szeptember 14.

[22] L. a Mill. Magy. Nemz. Tört. III. 471. és a Zichy-oklt. ott idézett oklevelét az V. köt. 416. lapján.

[23] Mivel bizonyos az, hogy Zsigmond Borbálával 1405-ben összekelt (mint az előbbi jegyzetben idézett oklevélben maga mondja: nobis in coniugem ac regnis nostris in reginam lege matrimonii duximus copulandam, quam thoro nostro regio sociavimus), Windecke előadásából (pag. 21.) pedig kétségtelen, hogy Zsigmond Boszniából jövet 1408-ban hozta el Borbálát, nem lehet vitás, hogy a házaséletnek közbül hosszabb időre meg kellett szakadnia, úgyhogy Windeckenek úgy tűnt fel a dolog, mintha ekkor történt volna az esküvő is. Windecke szövege ez: „… also er von Wossen zoug, do zalt man 14 hundert und acht jor … also so zouch konig Siegmont wider heim gon Ungern. — Und uf der selben reise nam konig Sigemont Barbara, die des grofenFriderichs (ez téves, Hermanne volt) von Cilien dochter was, und er sie zu einer konigin machte …“

[24] 1400 július 11-én.

[25] V. ö. ezzel, amit a Turulban (V. évi'. 1887. 1. sköv. ll.) Csánki Dezső mond (a „Harminchatpeesétes oklevél“ c. cikkében) a szövetkezésekről a társadalom felbomlásával kapcsolatban.

[26] 1406 január 31.

[27]  1402 augusztus 14-i.

[28]  L. ennek szövegét K. Freih. v. Schwind—A. Dopsch: Ausgew. Urkunden zur Verfassungsgesch. der deutsch-österr. Erblande im Mittelalter (Innsbruck 1895.) 295—297. — V. ö. továbbá Kurz. Fr.: Österreich unter K(aiser) Albrecht d. Zweiten. I. Teil (Wien 1835.) 21—22. és Lichnowsky, Fürst K. M.: Geschichte des Hauses Habsburg (a függelékben közölt „Verzeichniss der Urkunden zur Gesch. d. Hauses Habsb.“ Birk Ernő munkája.) V. köt. (1395—1439.) függ. LXTX. lap, 748. sz. regesta.

[29] 1406 augusztus 23.

[30] 1407 március 28.

[31] 1408 március 25.

[32] Ezekről l. Huber, A.: Geschichte Österreichs II. (Gotha 1885.) 492—494.; magyarul u. ez, Baróti Lajos fordításában (az Akad. könyvkiadó vállalatában, Budapest 1901.). II. 437—438., és Lichnowsky V. köt. függ. LXXX. és XCII— XCIIT. lapokon a 861., 862., 864., 1000. és 1001. sz. reg.

[33] Említi Mill. Magy. Nemz. Tört. III. 451., Pelzel II. 449. és ez utóbbira való hivatkozással Fejér: C. T). X./4. 80. — Az Orsz. Levéltárban DL. 8664. (előbb N. R. A. 1530 : 9.) sz. a. őrzött, kissé rongált hártyaoklevél szövege ez: Wenceslans Dei gracia Romanorum rex semper augustus et Boemie rex. Notum facimus tenore presencium universis, quod cum nobilis Nicolaus de Gara banus Dal macié et Croacie nobis sincere dilectus pro redempcione serenissimi principis domini Sigismundi Ungarie, Croacie, Dalmacie etc. regis, fratris nostri carissimi, gratam fidelitatem impenderit et sollicitudinem diligentem, ad quod preter gratítudinis promptitudinem et favorem, quibus eundem [fratrem nostrum] prosequimur et affectione diligimns cordiali, merito adreddendas sibi graciarum acciones et eondigne gracie munificenciam obligemur. Ut ergo idem Nicolaus regii nostri favoris [agnitionem] per effectum operis supervento persentiat, sibi non per errorem aut improvide, sed animo deliberato, sano fidelium nostrorum accedente consilio et de certa nostra scientia regi a auctoritate Boemieam societatem nostram et fraterni tatis nostre elenodium assignamus, sibique mille florenos aureos legalis pondei-is Boemici pagamenti annis singulis de camera nostra levandos deputavimus et tenore presenciuni graciosius deputamus dolo et fraude penitus proculmotis, presenciuni sub regie nostre maiestatis sigillo testimonio litorarum. Datum Präge anno Domini 1401. die 1 í). mensis Augusti, regnorum nostrorum annoBoemici 39., Romanorum verő 26. — A plicaturán: ad relacionem Hinrici de Laczenbock / Franciscus canonicus Pragensis. — Az oklevél hátán RJ. Johannes de Bamberg. — A pecsét elveszett.

[34] E szövetséglevél szövegét l. Acta litteralia Musei Nationalis Hungarici. Tom. I. (Buda, 1818.)ban, Miller, Jac. Ferd. közleményeiben (pag. 149—204.): Monumenta diplomatica nunc primum ex autographis edita, pag. 167—181., és Fejér: C. D. X. 14. 682—694.; egyik szöveg sem egész pontos. Az eredeti oklevél az Orsz. Levéltár (kiállítási anyagaiban, ahová 1764-ben került, az esztergomi káptalan ajándékaként. DL. 9470. sz. a. (l. A Magy. kir. Országos Levéltárban közszemlére kitett okleveleknek jegyzéke. (Bpest 1882. 10—11. ll., 24. szám a.) Az eredetinek összes pecsétjei hiányzanak; a felfüggesztéshez készült minden egyes bevágás mellett egy-egy társasági tag neve olvasható. — Hibás szövege olvasható Zsigmond Reichsregistraturbuchjainak H. kötetében is, fol. 135—137., ahová valósaínűleg a Vitold-nak adott „Kinevezőoklevél“ fogalmazása alkalmával másoltatott be, alapiratul, mintaszövegül.

[35] December havában az idus a hónap 18-ik napjára esik.

[36] A főpapság- kizáratásának kétségtelen okát (okait) megadni nem tudom. Lebet, hogy Zsigmond ellenezte, feszült viszonyban lévén ekkor az egyházzal, a pápával. Lehet, hogy csak egyes püspökök fölvétele s a szándékba való beavatása ellen volt kifogása, de jobbnak látta az egyetemes mellőzést, mint a részlegeset. Lehet, hogy a megdönteni kívánt elvre — a leányutódnak a trónöröklésből való kizárására — tett esküjéhez várhatólag jobban ragaszkodó főpapság részéről ellenszegüléstől tartott, mely szándékának elérését megnehezítené, tán lehetetlenné is tenné. De épp úgy lehet, hogy a szövetkező világi elemnek vagy ez elem egyes tagjainak követelése volt a főpapság kizárása. Mert pl. magának Garai Miklósnak is le kellett volna mondania az általa haszonélvezett néhány egyházi javadalom busás jövedelmeiről, ha a főpapság bevétetik a társaságba, mert akkor ez (t. i. a főpapság) birtokon belül — tehát esetleg a leánytrónutódlás elfogadásának megtagadásával, vagy ezzel való fenyegetőclzéssel — kierőszakolhatná az egyházi birtok jövedelmének a világi haszonélvezőtől való elvételét. Lehet végül az is, hogy az egyházi rendnek a király nem volt hajlandó vagy semmiképesem tudta volna megadni azt a biztosítékot, hogy az üresedésbe jövő főpapi állásokat egy éven belül betölti, amint azt a társaság (világi) báróinak ígérte és meg is adhatta. Természetes azonban, hogy egyidejűleg a kizáró motívumok többje is érvényesülhetett.

[37] Így egyszerűsíti Erdélyi L. az eredeti szöveg megfelelő helyét, melyet 1. c(aput)-nak jelez. L. i. h. 256. I. Hasonló kijelentés van az alapítólevél azon részében is, amelyet Erdélyi 17. c.-nak számoz, amely utóbbi helyen a schismatikusok elleni küzdelem kötelezettsége már nem ismételtetik.

[38] István deszpotáról l. Jireček K.: Geschichte der Serben. II. Bd. 1. Hälfte. (Gotha, 1918.) 123—160. és Margalits Ede: Szerb tört. repertorium. I. (Budapest, 1918.) 257—258.

[39] Az értekezésem által történt beállítás szempontjából döntő fontosságú ezen részek az eredeti szövegben így hangzanak: promittimus et … assumimus prefatis domino nostro regi et domine nostre regine consorti sue ac prolibus eorunden sexus utriusque veram obedientiam, fidelitatisque constantiam conservare, fideiia etiam servitia exbibere, et in eorum cunctis bonis protegere, … et quod omnia et singula, ex quibus prefato domino nostro regi aut domine nostre regine vel eorum prolibus verecundiam, dampnum, nocumentum vel periculum aliquod undecunque et a quibuscunque evenire posse agnoverimus, ea eidem domino nostro regi vei domine nostre regine seti eorum prolibus pure et fideliter redicere, in hisciue sanum et fidele consilium eis prebere. et ab omnibus eis contraire volentibus humanitate, industria, viribus et toto posse nostris personis non parcendo ac fortune casibus nos exponere non expavescendo, eosdem dominum nostrum regem, vei dominam nostram reginam oorumque proles fideliter protegere curabimus, pariter et defensare … ; … tam contra huiusmodi paganos, quam etiam alias quascunque nationes, his regnis nocere volentes, pro tuitione eorundem semper consilio, humanitate et fatigiis propriarum nostrarum personarum, iuvamine tamen et subsidio prefati domini nostri regis vei domine nostre regine, aut prolium seu successorum eorundem mediantibus, cum eodem domino nostro rege prolibusve seu successoribus eiusdem, et hoc regno Húngarie, sine recusa velle laborare …“ A szíves olvasó szívesen vegye, hogy itt megismétlem a döntő szövegrészeket, ezzel könnyebbé lesz a magyarázat, de a megértés is.

[40] Mondanom sem kell tán, hogy a társasági bárók által vállalt közjogi jellegű kötelezettségek mellett fel sem merülhet annak lehetősége, mintha itt a successor alatt csak a magánjogi javakban való örököst, utódot lehetne és kellene látnunk.

[41]  Ezeknek a „társasági bárók“-tól való különbözőségéről l. a köv, V. fejezet végét.

[42] A bárókról mondottakhoz 1. Timon Ákos: Magy. alkotmány- és jogtörténet (V. kiad. Budapest, 1917.) 547—559., Schiller Bódog „Báró“ cikkét a Márkus Dezső szerkesztette Magyar Jogi Lexikon I. k.-ben. (Budapest, 1898.) 640—646. és ugyanennek könyvét: Az örökös főrendiség eredete Magyarországon (Budapest, 1900.) különösen 20—21. ll. — A „báró“ szót mint a személyszerű jogi és vagyoni előkelőség egyéni jelzőjét (tehát egyesszámban) ismételten használják a magyarok külföldön. Így pl. a Zsigmond király római császár koronázásán jelen volt magyar kíséretnek tagjai: David Davidis comitis de Solio nobilis baro et miles de Albez, Gregorius Johannis de Bethlehem nobilis baro et miles, nobilis Emericus de Derenche baro, Paulus Emerici de Derenchen nobilis baro et miles, Stephanus Bartholomei de Ffanch nobilis baro et miles, Johannes Ladislai báni de Ffanch nobilis baro, Blasius íiliuis Nicolai Garazda de Lak nobilis baro et miles, Petew Jolianni(s) de Gerise nobilis baro et miles, Emericus et Johannes de Marczaly fratres carnales nobiles barones, Georgius et Stephanus fratres filii condam Dionisii báni nobilis baronis de Marczaly, Ladislaus woywoda de Tamási nobilis baro. imperatoris ianitorum magister, Nicolaus Nicolai de Warda nobilis baro et miles. (L. Turul, XI. 1893. 5—7. ll.)

[43] Helyszűke. meg előállítási költségek nagysága miatt nem közölhető az a genealógiai tábla, amely a sárkányos tarsasag tagjainak egymáshoz való rokonságát szemlélteti. A tábla világosan mutatja a Czillei-Garai-rokonság nyomasztó túlsúlyát.

[44] Windecke szövege ez: „… und nam in in sin gesellschaft, das was ein lintworm, hing an ein cruz, daz waz also gestalt. Du soll wissen, wem er das gap, dem hette er sunderlich liebe bewiset; das det der konig als darumb, obe er in mit güt erweichen möcht. Uff dem selben cruz stunt geschriben; ,o quam misericors est deus‘ noch der lenge, noch der zwerch ,justus et pius‘, das sprichet zu Dutsch ,o wie barmherzig ist got und so milt‘, der worent aber nit me danne vierundzwenzig, die das cruz und den lintworm allein mit im trugent daran; ir worent aber vil, die den wurm allein trügent: in allen landen er in geben hette allein one das cruz.“ 148. §. Altmann kiad. 130. lap.

[45] A jelvény rajzát l. Bárczay Oszkár: A heraldika kézikönyve (Budapest, 1897.) 336—340., Berzeviczy Edmund cikkében (Adalékok a Sárkány-rend ismertetéséhez) a Turul XI. (1893.) évf. 93—96. és a. Mill. Magy. Nemz. Tört. III. köt. 480. lapján. V. ö. Fejérpataky László cikkével (A Chapy-címer és a Sárkány-rend) a Turul I. (1883.) évf. 116—119. ll.

[46] Dlugoss szövege ez (közli az Adler, a 74. lapon): … Venit miles Austriae Leonardus ex parte Sigismundi Hungariae et Romanorum regis missus, ferens sibi (Vladislao regi Poloniae) insignia societatis suae certis legibus, quae quilibet accipiens iuramento intemerate a se levaturum stringebat, qualificatas, quibus cautum erat, ut unus alterum in adversis et prosperis et quocunque casu nunquam desereret. Draco autem societatis praedictae erat insigne, rotunda figura, se volvens et capite caudamcomplectens, fauctibus apertis, et flammam ruetantibus, cruore in spina dorsi in modum crucis conspersus, cui signum crucis radios emittens erat suppositum scripturam in medio talem continens: ,O quam misericors Deus iustus et clemens’ …

[47] 1364 február 10.

[48] A szerződésnek az osztrák hercegek által kiállított példányát közli Lünig, Ioan. Chr.: Codex Germaniae diplomaticus (Frankfurt-Leipzig, 1732.) I. köt. 1415—1416. has., a Yenczel által kiállítottat ugyanő a már i. Reichsarchivkötetben 68. lap; ennek regestáját adja Fejér; C. D. X/8. 470. (a Fejérnél olvasható évek közül — 1404 a rubrumban, 1403 a contextusban — az utóbbi sajtóhiba, valamint a forrásidézetben a 18. is 68. helyett).

[49] 1405 február 7. Grác. Szövege Kurznál: I. 266—268. Begestáját közli Lichnowsky: V. köt. Függ. XLIII. lap, 679. sz. reg.

[50] E gyámsági viszályról általában l. Huber: II. 406—420. (= magy. kiad. II. 336—350.).

[51] 1406 július 15.

[52] Szöveg-ét közli Kurz I. 286—287., regestáját l. Lichnowsky V. köt. Függ. LXXXIX. lap, 958. sz.

[53] Ez egyezmény (némileg’ átírt) szövegét l. Kurz I. 125—129., regestáját Lichnowsky V. köt. Függ. XCVIII. lap. 1049. sz. Figyelemreméltó, hogy Ernő herceg az ekkor a Tvartkó-Szandaly-Hervoja elleni hadmeneten járó Zsigmondhoz leutazott Djakovárra, ahol szept. 2-án kölcsönösen oklevelet állítanak ki; l. Fejér; C. D. X/4. 870—873. (ahol azonban a rubrum éve sajtóhibából tévesen 1409, a helyes 1408 helyett) és X/8. 490.

[54] Kinek a gondolata volt ez, kié lehetett, erre sem biztos feleletet, sem megközelítő hypotesist adni nem tudok.

[55] Zsigmond oklevele — melyre az Ernő-féle ismételten hivatkozik — nem maradt fenn. Ernőének szövegét l. Kurz: I. 291—295., Jahrbuch der k. k. Heraldischen Gesellschaft „Adler“. Neue Folge. 15/16. Band. (Wien, 1895. 4°. 62—82. ll.)(különlenyomat 14—16.) és — de a pontozatok és a tagok nevei nélkül — Fejér: C. D. X/4. 764—765. Regestája Lichnowsky V. Függ. C. l. 1072. sz. reg. — Mivel Zsigmond elleniratát nem ismerjük, nem mondhatom meg, volt-e abban rendelkezés ezen (ausztriai) sárkányos-társaság kiegészítésének módjára vonatkozólag, avagy nem. Nem tartom kizártnak, hogy nem volt (Ernő herceg különben bizonyára átvette volna ezt) s ez esetben e társaság eredetileg is kihalásra volt szánva.

[56] Ennek szövegét l. Kurz: I. 295—302., kivonata u. itt 133—136.; regestája Lichnowsky V. köt. függ. C. lap 1078. sz. reg. — Fejér: C. D. X/4. 765—766., közlése alig használható kivonat; a X/8. 492. adott regesta évjelzése (1408.) téves, 1409 helyett.

[57] 1405 szeptember 24.

[58] Ennek a megújításnak szövege kiadatlan. Kivonatát l. Mill. Magy. Nemz. Tört. III. 473. és Kurz: I. 141.; regestáját Lichnowsky, V. köt. Függ. CIII. lap 1112. sz. reg. — V. ö. Turba: Gesch. d. Thronfolgerechts, 147.¹ és 255.¹

[59] Erzsébet születésének pontos napi keletét az eddig ismert adatok alapján megállapítani alig sikerült volna. Zsigmondnak Kassán, nov. 27-én kelt levele, amelyet Voigt (Geschichte Preussens. Bd. VII. S- 57. Not. 5) alapján Aschbach idéz (I. 263.), s tőle így közvetve vesz át Fejér: C. D. X/4. 763—764., már a keresztelőről beszél, s nem nyújt semmi támasztópontot annak az időköznek kiszámítására, amely a keresztelőig eltelt. A fenti pontos keletet dr. Szabó Dezső és dr. Holub József kedves barátaimnak köszönöm, akik a keszthelyi herceg Festetich-levéltár anyagából (Miscellanea, 250.) közlék velem Zsigmondnak 1410 április 26-án (sabbato post festum s. Georgii) Véglesen kelt s Kéméndi Petew fia Jánoshoz, Zala vm. főispánjához intézett s Johannes filius Jacobi aule iuvenis által küldött levele kivonatát. E levélben tudatja, hogy Borbála leányt szült neki, Erzsébetet alias circa festum beati Francisci confessoris. (Ekkor Borbála is Véglesen üdült, Zsigmond is pihenni ment oda, kancell. személyzetet is csak kisebbet vitt magával, amit bizonyít az, hogy az iratot, pecsétje nem lévén kéznél, Borbála pecsétjével pecsételi meg). A levél keltét megelőző ez az ünnep természetesen még 1409-re, ennek október 4-ére esett. A circa kifejezés természetesen megenged némi ingadozást, de azért mindenkép októbert kell születési hónapul vennünk és nem szeptembert, ennek legutolsó napjait, amire a circa utóvégre szintén ülhetnék, mert ha szeptember végén született volna, e hónapnak amúgyis a hónap végére (29-ére) eső főünnepe (Mihály arkangyal) után jegyezték volna meg a születés idejét. Bizonyos tehát, hogy Erzsébet a Habsburgokkal való szerződés megújítása után (1. az előbbi VII. fejezet legvégét) született. — Hogy miért történt ez a. közlés félév múltán, azt megállapítani nem tudom; bizonyára bizalmas közlés kíséretében, megnevezett udvari ember vivén azt. Abból, hogy Zsigmond leányát — tervszerű előkészítéssel — október 7-én (1411-ben) jegyezte el Alberttel, nagy valószinűséggel lehet következtetni, hogy — ezt a cselekményt a meghatott lélek szívesen kötvén ünnephez, egyéni, személyi ünnephez (más 1411 október 7-én nincs is) — hogy Erzsébet október 7-én született.

[60] De tán orvosi megállapítás szerint is. Ennek sok valószínűsége van.

[61] Szül. 1397 augusztus 14-én; anyja Wittelsbachi Johanna volt.

[62] Megh. 1404 szeptember 14-én Znaim alatt, Zsigmond szövetségeseként viselt hadjárata idején.

[63] Helyesen mondja Wilh. Wostry: König Albrecht II. 1437—1439. (Prag, 1906—1907 = Prager Studien aus d. Gebiete d. Geschichtswissenschaften Heft XII—XIII.) I. füzete 3. lapján: „Als bestes Erbteil hinterliess Albrecht IV. seinem Sohne die Freundschaft König Sigmunds …“

[64] Ennek okiratos első nyomát az 1409 március 13-iki döntőbírósági ítéletlevélben találom. Az „ez idő óta“ kifejezést Zsigmond az alább idézendő 1411 október 7-iki oklevélben használja.

[65] 1410 szeptember 20. L. Mill. Tört. III. 493—495.

[66] Országgyűlés volt-e ez, azt eldönteni mai anyagkészletünkkel nem tudjuk. L. Kovachich: Vestig 217—219. és Supplement: I. 324. (az itt idézett oklevelet l. Fejér: X/5. 134—136.)

[67] Windecke, 23. l. Amit Fejér CD. X./5. 155—156. lapokon latinul Windeckere való utalással, tehát úgy közöl, mintha Windecke német szövegének fordítása volna, az nem Windecke szövege, hanem valószínűleg valamely feldolgozásnak Windeckere, mint forrására utaló saját adata. Ennek és a Mill. Magy. Nemz. Tört.-nek (III. köt., 495. l.) az az adata., hogy Albertet Budára hozták volna, tévedés. Zsigmond ekkor már maga is Pozsonyban van. (Itt és e napon kelt — bírod. vonatkozású — oklevelének regestáját közli W. Altmann: Die Urkunden Kaiser Sigmunds (1410—1437.) I. köt. (Innsbruck 1896—7.) 126. sz. reg.)

[68] Az erről szóló oklevél nem ismeretes, de hogy ilyen kiállíttatott, bizonyos Erzsébet királynénak 1441-ben III. Frigyeshez intézett leveléből, melynek ide szóló részlete szerint „… als unser lieber herr und vatter kaiser Sigmund seligen gedechtnuss zu einem römischen Künig erwelt war, da verschriben im die herren geistlich und weltlich in Ungern die mainung, ob er nicht mehr erben gewunne und liesse nach sein abgehen mit tod, dann mich ainige sein tochter, so wollen sie mich als erben haben (fiúsítás volna ez is?) und zu dem kunigreich lassen angeen geweltiglich, und einen herren mit mir erwelln …“ Közli e levél egész szövegét Kollár Fér. Ad. (Analecta monumentorum omnis aevi Vindobonensia. Tom. 2. Bécs. 1762. pag. 915.—) kiadása után [Cziráky A.] Disquisitio histor. pag. 219—230.; a most közölt passzust Kollárból Fe.jér: C. D. X/8. 527. (a rubrumban meg a contextus után lévő 1411. évszám az eredetiben nincs meg, ez Fejér szerkesztői pótlása).

[69] Aki, mert nem érezhetett vonzalmat, vágyat a kétéves gyermek után, csakis politikát láthatott az eljegyzésben, s most e politikának bukását.

[70] Az 1411 október 7-iki oklevél szövegét l. Kurz I. 302—306. és innen Fejér: CD. X/5. 171—175., kivonatát Kurz I. 165—167.; regestáját Lichnowsky V. köt. függ. CXIV. lap, 1232 sz. reg. — Az októb. 29-én kiadott értesítő levelek közül fennmaradt a Krem(b)s és Stain városokhoz közösen szóló példány, ezt l. Kurz I. 326—328. és innen Fejér X/5. 175—177.

Az 1411 október havi eseményeknek helyes beállítása s annak megállapítása, a rendek beleegyezésével vagy ellenzésük ellenére jegyezte-e el Albertnek leányát Zsigmond, útmutatóan sarkalatos kérdés. Ez világítja meg az 1421—1437. éveknek sok homályos vagy eddig megmagyarázhatatlan eseményét és az 1439. évi törvényhozás egyik (20. t.-e.) alkotmányjogi (fontosságú rendelkezését. Kötelességem hát ezt a kérdést részletesebben megvilágítani. Teszem ezt a köz- és alkotmánytörténeti irodalom eddigi — a szövegemben történt beállítással éppen ellentétes — állításainak bírálata útján. Ez teljesen megfelelő módszer lesz, mert alapforrásunk teljességgel ugyanaz, az egyedüli forrás, Erzsébetnek a megelőző jegyzetben idézett 1441. évi levele.

A Mill. Magyar Nemz. Tört. III. köt. 496. l. szerint: „… Ez országgyűlés alkalmával: … ment végbe Albert osztrák herceg eljegyzése a király egyetlen leányával. … És habár okleveles adatok nem támogatják, valónak vehetjük magának Erzsébetnek özvegy korában tett nyilatkozatát, mely szerint az ország rendei királyuknak a német birodalom trónjára történt fölemelkedése felett azáltal is adtak örömüknek kifejezést, hogy készeknek nyilatkoztak fiúörökös nemlétében őt és általa leendő férjét, az osztrák Albertet, a magyar trónon utódaiul elfogadni.“ (Meg nem engedhető, rosszhiszemű szőrszálhasogatásnak tartanám a Schönherr jelen szövegében kétségtelenül meglévő, de csakis hibás szövegezésből fakadó ellentmondását kiélezni. Mivel t. i. Schönherr is valónak veszi Erzsébet állítását, nyilvánvalóan elfogadja azt is, hogy az Erzsébet által említett nyilatkozat kiállíttatott; következéskép Erzsébet állítását okiratnak is támogatnia kell. Schönherr kétségtelenül úgy gondolta, hogy „fennmaradt“ oklevél nem támogatja, egész precízen kifejezve: „habár oly okleveles adat. amely támogatná, nem maradt fenn, valónak vehetjük …“) Schönherr szerint Erzsébet azt állítaná, hogy a rendek öt, Erzsébetet és általa Albertet utódul elfogadták. Erzsébet ezt nem mondja. Albertnek, a férjnek (pro tunc, pro nunc vőlegény) elismerését nem említi. Az ő panasza pontosan különböztet: őt a rendek trónörökösül fogják tartani és az ország birtoklásába engedni, és vele férjet választani. Nyilvánvaló, hogy Schönherr (vagy elnézésből tévesen, vagy a maga szövegjavításával tudatosan) … und mainen-1 olvasott Erzsébet … und ainen Herrn mit mir erwelen … szövegével szemben.

Turbának itt számbajövő munkája (Geschichte d. Tronfolgerechts …) egymással meg nem egyeztethető két állítást tartalmaz. Szerinte (321—322. l.) „… verpflichteten sich die ungarischen Stände (1411 október 4-én) in einem Gratulationsschreiben an Sigmund, wenn er keine Erben mehr erhielte, dessen Tochter Elisabeth als Königin anzuerkennen, und wenn sie erwachsen sei, mit ihr einen Gemahl zu erwählen.“ Turba — mint látható — hűen követi Erzsébet állítását; ami Turba saját betétje, — wenn sie erwachsen sei — az Erzsébet állításából levont természetes következtetés, tehát mindenkép jogosult kiegészítés. Nem lehet kifogást emelni a közvetlenül ezután olvasható mondat ellen sem: Trotz der Anerkennung weiblichen Erbrechts zogen sie also männliche Regierung vor, nyilvánvaló lóvén, hogy itt valódi, koronázandó (koronázott) királyra gondol és nem corregens kormányzatára. König Sigismund benützte diese Stimmung der Ungarn, empfahl den Ständen Albrecht V. und verlobte ihn schon dreiTage darauf 7. Oktober 1411., vermuthlich auch mit urkundlicher Zustimmung der Stände, mit Elisabeth“, mondja azután folytatólag. (A vermuthlich-en Turba már a következő lapon túlmegy és biztosnak, ténynek állítja a rendek beleegyezését, amidőn állítja, hogy … dieser (t. i. Albrecht) sein Königtum dem … Wahlrecht der Stände verdankte, das zuerst bei seiner Verlobung … geübt worden war.) Turba nem veszi észre, hogy az a diese Stimmung nem lehetett, nem is volt kedvező Zsigmond tervére, mert hisz ez a Stimmung a férj választását Erzsébet felnövekedésének idejére kívánta fenntartani, tehát tíz évvel későbbre elodázni. Ez nyilvánvalóan ellenséges hangulat s ezt nem felhasználni, hanem leszerelni állott érdekében Zsigmondnak. Már itt is meg akarom jegyezni, hogy Wostry (l. alább) Turba kronológiáját megtámadja, amennyiben kétségbevonja a Gratulationsschreiben létét és ennek október 4-iki keletét. Amit azonban helyébe tesz, az Turba egyszerű, tiszta (bár természetesen téves) állításával szemben elmosódó s magán viseli annak a bizonytalanságnak nyomát, amely elfogta, amikor Turba kronologiai felépítésének tagadásával ugyanazt az eredményt, ugyanazt a joghatályt, t. i. Albertnek a rendek által való (már ekkor való) elismerését akarja eredményül kihámozni.

Csekey István a forrásokig különben visszamenő nagy munkájában (A magyar trónöröklési jog. Jogtörténelmi és közjogi tanulmány, oklevélmellékletekkel. Bpest 1917. 70. l.) itt láthatóan Turba és nem a forrás hatása alatt áll, s bár észrevenni látszik Turba tévedését — elhagyja hát Albert megválasztását — Turba szándékolt, de nem sikerült megjavításával maga megrontja azt is, ami Turbában helyes. „1411-ben azonban — írja Csekey — Zsigmond Albert ifjabb osztrák herceggel jegyezte el Erzsébetet, miután a római királlyá való választása alkalmából a magyar rendek október 4-én szerencsekívánataikban megfogadták neki, hogy ha nem lesz fiúörököse, elismerik Erzsébet leányát királyukul és ha felnő, férjét királlyá fogják választani.“ Csekeynek, amikor kifejezetten jogot, jogtörténeti és közjogi tanulmányt ír, föl kellett volna ismernie és meg kellett volna állapítania, hogy a rendeknek (szerinte való) határozata alapján Albert, ha Erzsébetnek férje lesz, abban a pillanatban, amikor Erzsébet felnő, — ez nyilvánvalóan 12 éves korának betöltését jelenti —, automatice az ország királyának deszignálódott. Meri Csekey szövegéből nyilvánvalóan az következik, hogy a rendek kötelezték magukat — nunc pro tunc —, hogy királlyá fogják választani azt, akit Zsigmond leánya férjéül választ, amivel Zsigmond korlátlan akaratára bízták a vőlegény s vele a király személyének megállapítását. (Zsigmond így esetleg váltogathatná is a vőlegényeket, amíg valamelyik nem lesz Erzsébet tényleges férje.) — Miért változtatta Csekey a rendek által maguknak fenntartott garanciát minden jog feladását jelentő kötelezettség vállalásává, annak okát nem adja.

A magyar alkotmány- és jogtörténet kutatói, főleg azonban azok részére, akik e kérdést felülvizsgálni akarják, teljesség okán megemlítem, hogy Fraknóinak ideszóló speciális tanulmánya (Az első Habsburg-király trónrajutása Magyarországon, Századok XLVIT. (1913.) óvf. 247—264.) vonatkozó részében (253. l., egy — itt nem fontos — mondat mellőzésével átment a Magyar királyválasztások történeté-be, Bpest, 1921. 51. l.), a kérdés fontosságát nem is érinti, pedig Turba fentidézett állítása (Albert megválasztásáról), melyet kifejezetten érthetetlennek tart, figyelmeztethette volna reá. (Igaz azonban, hogy Fraknóinál a kérdés azzal lesz egyszerűbbé, hogy a rendek nyilatkozatának keltét az 1410. évi első — de megtámadott — választása idejére teszi.) Timon (Magyar alkotmány- és jogtörténet. V. kiad. Bpest 1917. 511. l.; az ideszóló részben a VI. kiad. szövege változatlan) csak az 1437. évi választást registrálja.

Wostry (I. 41—42. ll. 5) jegyz.) azt hiszi, hogy korábbi állításának lehetetlenségét „… Am 7. Oktober erklärte er [t. i. Zsigmond] diesen [t. i. Albertet] für den zukünftigen Gemahl seiner Tochter Elisabeth, die damals erst zwei Jahre alt war. Die ungarischen Stände hatten ihre Zustimmung zu diesem Plan dadurch ausgedrückt, dass sie der Tochter des Königs am 4. Oktober als ihrem zukünftigen Könige huldigten …“ (3—4. lap, amely szövegen a javítást a tördelés után már nem tudta keresztülvinni) lényegében megjavítja, (… sich leider an eh in die Einleitung meiner Arbeit eingeschlichen hat, was hiemit berichtigt sei …), ha azt most (41—42. ll.) így módosítja; „… ward der junge Herzog von Österreich … von diesem [scil. seinem königlichen Gönner] am 7. Oktober 1411. seiner einzigen Tochter verlobt. In diesen Tagen war es auch, dass die ungarischen Stände sich urkundlich verpflichteten, für den Fall, dass Sigmund keine andern Erben hinterliesse als Elisabeth, letztere als Erbin anzusehen, zur Krone gelangen zu lassen und „einen Herrn mit ihr zu wählen“. Da aber Albrecht eben damals zum künftigen Gemahl der Erbin erklärt wurde, so kann der letzte Passus (t. i. a rendek nyilatkozatának „…“ jel közé foglalt része) nur den Sinn haben, dass die Stände sich bereit erklärten, Albrecht mit Elisabeth auf den Thron zu erheben …“ — Wostryt korábbi szövegének, állításának módosítására az kényszerítette, hogy észrevette annak lehetetlenségét, hogy a magyar rendek azzal adják beleegyezésüket Erzsébetnek Alberttel való eljegyzéséhez (tehát nyilvánvalóan összeházasításához is), hogy Erzsébet részére adnak nyilatkozatot, mellyel későbbre tartják fenn a férj megválasztását. Wostry a konstrukció hibáját abban látja, hogy a rendek elfogadó nyilatkozata Gratulationsschreibennek neveztetik, s ilyen Gratulationsschreiben nincs, valamint hogy e nem létező Gratulationsschreiben október 4-ére datáltatik. Amit azonban az iratnak Gratulationsschreiben jellege ellen felhoz (hogy t. i. annak ilyen jellegekeineswegs erwiesen ist), az itt teljességgel mellékes. Hogy a rendek elfogadó nyilatkozatot kiállítottak, ezen a tényen épül fel az ő beállítása is. Ez a lényeg. Hogy aztán ez olyan irat-e, amelyet (ha szövegét ismernők) nevezhetnénk-e Gratulationsschreibennek, vagy sem, (külön állíttatott-e ki ilyen Gratulationsschreiben vagy írással nem is gratuláltak, mert szóbelileg bizonnyal megtették), mindez a fennforgó kérdésben egészen közömbös. — Hogy ez az okirat október 4-én kelt-e, az, mint Wostry joggal, de helytelen kifejezéssel mondja, ist eine unbegründete Angabe. Nicht begründete Angabe-t kellett volna helyesen mondania. Mert éppen nem lehetetlen, hogy ekkor kelt. Hogy ekkortájt kelt, maga Wostry is fölteszi. Abba azonban nem mert mélyebben belemenni, hogy ez az ekkortájt (in diesen Tagen) október 7 előttre esik-e, vagy október 7-ike volt-e, avagy október 7 utánra helyezendő-e. Csak e kérdés tisztázásának elhagyásával sikerül Wostry szövegének eltakarnia, hogy itt ugyanazt a lehetetlen ellentétet kísérli meg meggyőzés, magyarázás útján elfogadtatni, amelyet korábbi, de visszavont, apodiktikus szövegében állított, hogy t. i. a rendek egyidejűleg készeknek nyilatkoztak Erzsébet révén Albertet is trónra emelni oly okirattal, amely csak Erzsébet javára szól, s amely a vőlegény (a férj) kiválasztását jó hosszú időre kitolja.

Az eddigi, inkább negativ vizsgálatok után könnyű tisztázni a pozitiv helyzetet. 1. Zsigmond nem nyerte meg a rendek hozzájárulását az eljegyzéshez. Ez kétségtelen abból, hogy 1421-ben a jegyesek összeházasítása is ellenkezéssel találkozott. (L. alább a XIII. fejezethez adott ² jegyzetet.) 2. A rendek a királyleány férje megválasztásának jogát fenntartották maguknak és kitolták Erzsébet felnövekedése idejére. 3. Ha Zsigmond a rendek nyilatkozata előtt jegyezte (volna) el leányát Alberttel, akkor a rendek fenntartásukkal vétót mondtak Zsigmond e ténye ellen. 4. Ha Zsigmond a rendek nyilatkozata után jegyezte el leányát Alberttel, akkor ezek ellenére cselekedett. 5. Mivel az eljegyzésről szóló okiratban nem említtetik a főurak és tanácsosok hozzájárulása, (amely formula pedig — természetesen akárhányszor egészen önkényesen — rendesen alkalmaztatni szokott), ezt a formulát pedig a rendek ellenzésének nyílt megnyilvánulása előtt a jóhiszeműség látszatával még föl lehetett volna és célszerű is lett volna említeni, de a rendek ellenzésének nyilt megnyilvánulása után többé nem lehetett alkalmazni, nincsen benne kétség, hogy Zsigmond a rendek ellenzésének nyilt megnyilvánulása, után jegyezte el leányát Alberttel. 6. Mindezekből önként adódik a szövegben adott historicum.

[71] Ezt Windecke említi. 23. l.

[72] Ez oklevél szövegét közli Fejér: CD. X/8. 516—527.; némileg átírva adja — az elbeszélés szövegébe beolvasztva Kurz I. 169—171.; regestáját l. Lichnowsky V. köt. függ. CXIV. lap. 1234. sz. reg.

[73] Hervojáról általában l. Šišić, Ferdo: Vojvoda Hrvoje Vukčić Hrvatinić i njegovo doba. 1350—1416. (Zágráb 1902.) különösen 205—206. és 228—229. ll. s a jegyzeteket a 281. és 284. ll. L. még Thallóczy L. cikkét a Turul X. (1892.) évfolyamának 1—12. lapjain: „Hervoja herceg és címere.“

[74] Hervoja keresztapasága: Fejér: C.D. X/4. 763—764. (kiírása Aschbach I. 263. l. vonatkozó szövegrészének és az ideszóló jegyzetnek); a „compater“ kifejezést maga Hervoja használja alább id. panaszlevelében.

[75] A Hervoja sárkányos társasági tagságáról szóló oklevél szövegét nem ismerjük.

[76] Hervoja panaszlevelét közli Fejér: CD. X/5. 384—387. Lucio, Giov.: Memorie istoriche di Tragurio ora detto Trau (Venetia, 1673.). pag. 392. után.

[77] Zsigmond 1413 aug. 1. oklevele Fejérnél: CD. X/5. 404— 411. Lucius, Johann.: De regno Dalmatiae et Croatiae libri sex. után (első kiad. Amsterdam 1666.; második (Schwandtner: Scriptor, rerum Hungaricarum 3-ik köteteként) Bécs, 1748., a harmadik — csonka — Bécs, 1758.).

[78] A Mill. Magy. Nemz. Tört. III. köt. 516. lapján olvasható állítás, hogy Zsigmond Hervoját „ki törülte a sárkányrend lovagjainak sorából és semmisnek nyilvánította azt a kapcsot, mely őt mint Erzsébet hercegnő keresztatyját a királyi családhoz fűzte“, tévedés.

[79] Sibi pro singulari honore quoddam clenodium, scilicet signum draconis, quod nos … in signum indissolubilis societatis gestare solemus, duxeramus conferendum.

[80] Zsigmond kancelláriáinak történetét részleteiben nem ismerjük. A magyaré még feldolgozatlan, a birodalmiénak dr. Forstreiter Erik alsóausztriai helytartósági levéltári tisztviselő által megírt beható története még kiadatlan. — A német hatásról itt adott állítások általános benyomások leszűrődései.

[81] Az itt említett sárkányos társasági tagok névsorát l. a Turul XV. (1897.) évfolyamának 47. lapján.

[82] A comitiva-ról mondottakat illetőleg l. Schröder, Rich.: Lehrbuch der deutschen Rechtsgeschichte. (IV. Aufl. Leipzig, 1902.) 487. (A magy. jogtörténelem kedvelői részére megemlítem itt, hogy az 1670—1690. évek közt a magyar kancellária számos rangemelő oklevelet (őrgrófi, grófi és patriciussági diplomát) állított ki, amelyekben a comitiva is adományoztatott.)

[83] Lásd Dlugoss idézett adatát a VI. fejezet végén.

[84] Vitoldot az oklevél nem nevezi társaság bárójának, de ez lehet természetes következménye annak, hogy Vitold külföldi egyén, a társaságnak mintegy csak kültagja.

[85] Az oklevél eredetije a Magy. Nemz. Múzeumban; innen közölte Miller Jak. Férd. az említett Acta litteralia-ban, pag. 184—189., ez után Fejér: C. D. X/8. 617—620. és az Adler említett Drachenorden cikkében, 80—82. (különleny. 16—18.) A szöveg olvasható Zsigmond Reichregistraturbuchjai J. kötetének 53. folioján is, „circa festum Michaelis“ (szept. 29.) kelettel, amely keletet csak úgy tudunk megmagyarázni, hogy a Reichsregistraturbuch vezetője előtt már nem az eredeti feküdt, hanem csak a fogalmadat, s ebben nem töltetett ki a napi kelet s ezért az emlékezetből — ez esetben téves emlékezetből — iratott be.

[86] Zsigmondnak e két beadványát — de dato 1433. (ante) július 21. és (ante) július 24. — l. Fraknói V. közleményében (Genealógiai és heraldikai közlemények a vatikáni levéltárból) a Turul 1893. évfolyamában, 7—8. ll.

[87] Az ez értelemben kiállított bullák szövegét Fraknói nem közlé.

[88] A Veronában és Mantuában felvettek (aligha teljes) névsorát l. az Adler fentebb idézett Drachenorden cikkében. V. ö. még Csontosi János és Schönherr Gy. adatait a Magyar Könyvszemle 1883. (168. l.), illetve 1899. (188. l.) évfolyamaiban.

[89] Vállalt témám szempontjából nem látszik feltétlenül szükségesnek ez időszak történetének értekezésembe való bekapcsolása. Ebben az időben nem is szembetűnő a sárkányos társaság szerepe. Egyelőre elég a 25 év történetéből annyit közölnöm, amennyit itt alább elmondok. Ha további alkotmánytörténeti tanulmányaim szükségessé s a forrásanyag megnövekedése az egyénitést lehetővé fogja tenni, meg fogom írni ezt is. Addig a szíves olvasót kielégítheti az, amit ritka művészi beállításban Fraknói mond, ha vörös fonálként maga előtt tartja azt a tényt, hogy Zsigmond ez időben semmi olyan tényhez nem tudta a rendek hozzájárulását megnyerni, mely Albert trónrajutása javára prejudikálna. Mint legjellemzőbb tényt be kell állítania az ellentállást Albert és Erzsébet házasságánál (amelynek nagy szerepéről Fraknói meg sem emlékezik), s ebből éppúgy kényszerű ténykedésként levezetni az 1421 szeptember 28-i okirat „sérelmes“ formáját és tartalmát, mint ahogy előadásomban az 1411 október 7-i oklevél is kényszerű következménye a rendek által az eljegyzés ellen kiefjtett ellentállásnak (l. Fraknói könyvében az 51—53. ll., főleg 52. l. 3. bek., vagy a Századokban i. évf. 254—256. ll., főleg 254. l. utolsó bekezd.). Teljesen jogosult a szíves olvasó azon természetes kérdése, mi magyarázza meg a rendeknek (a magyar uraknak) ezt a le nem győzhető ellentállását az ifjú Albert ellen, akinek apját pedig rövid hat évvel előbb láthatólag (vagy csak látszólag?) oly könynyen fogadták el trónutódul? Ezt ma még nem tudom megállapítani, vállalt témám szempontjából nem is látszik fontosnak.

[90] A magyar urak ellenállása a házasság ellen kétségtelen Windeckenek pozitív állításaiból, 109. l.: a házasság végrehajtását Czillei Frigyessel és Garai Miklóssal külön is garantáltatni kell, 117. l.: a király tanácsosainak egy része a szultán fiával, másik része a Vitold litván nagyfejedelem fiával, Zsigmond herceggel való házasság mellett volt. — A törökkel való házasságkötés terve tán nem volt komoly — ámbár a sárkányos társaság több tagja állott rokonságban a szultánnal, a deszpota nővére, a nádor sógornője, Olivera, Bajazid szultán özvegye révén, — mégis annál beszédesebb jele a magyar urak ellenkezésének.

[91] L. az oklevelet Kurznál, II. 321—325.

[92] 1423 október 4. Buda (Wostry I. 4. l. 1422-öt mond tévesen), az okleveleket közli Lünig: Teutsches Reichsarchiv, part. special, continuatio I. 260—263. — Albert és Erzsébet („von Hungarn“) reversalisa a megelőző napon kelt.

[93] Wenzel Gusztáv: Magyarország bányászatának kritikai története. (Budapest, 1880.) 64. l., Mill. Magy. Nemz. Tört. III. 607—609.

[94] Gondoljunk arra, mennyit használhatott I. Ferdinándnak Mária, és mennyit árthatott Corvin Jánosnak Beatrix.

[95] 1437 augusztus 12-től november 9(11?)-ig.

[96] Znaimba november 21—28 közt érkezett, 29-én már itt van.

[97] Úgy gondolom, így kell értelmezni Schlick ezen szavait (Wostry II. 154.) „… und liess i(hne)n und iren kinde(r)n allen seinem künigreich und fürstentumb … wie wol die erbschaft und gerechtigkeit der nachfoligung darzue genuegsamblich gewesen wäre …“ Fraknói fordítása (Század. 256. l., Királyvál. tört. 54. l.) egy árnyalattal mintha meggyöngítené a hagyományozás és az örökösödési jog causalis nexusát. A mai nyelvhasználat szerinti magyarázatáról a wie wol-nak (wie-wol, ámbár … eléggé meglenne) természetesen alig lehet szó, ez az értelmezés az örökösödés fölébe helyezné a hagyományozást, s éppen azt gyöngítené meg, amit meg akar erősíteni. Nem tartom kizárva — Schlick kancellár, a gyakorlott okmányhamisító figyelmes ember volt — hogy az Erbschaft katexochen Erzsébetnek, a Gerechtigkeit der Nachfolgung Albertnek jogát akarja jelenteni, megkülönböztetni, helyesebben megkülönböztetve összekapcsolni. — A Mill. Magy. Nemz. Tört. III. 610. l. állítása, hogy „… Zsigmond leánya mellőzésével egyenesen vejét jelölte ki utódjává …“ nem pontos.

[98] L. Mill. Magy. Nemz. Tört. III. 610.

[99] A znaimi napok történetéről részletesebb adataink eddig nincsenek. Pedig itt történt az a nagy fordulat, hogy éppen a mindig ellenszenvvel nézett Albert egyeduralma javára döntenek Erzsébet személyes érdekei ellenében. Kik voltak ebben a főtényezők Héderváry Lőrinc nádor mellett (akinek Erzsébet ellen való állásfoglalása az 1439. évi „törvényhozás“ történetéből világlik ki), az még homályos. Habsburg részről Schlick kancellár kezét gyanítom, akinek szerepét az itt, még Znaimban megállapított választási hitlevélnek a magyar okleveles praxistól eltérő több idegenszerű kifejezése mutatja. — Feltűnőnek látszik, hogy a znaimi megállapodásoknak az időközben Pozsonyban összegyűlt magyar „urak“-kal leendő elfogadtatására nem maga a nádor jött át Znaimból, hanem ausztriai embert küldött Albert, Schaumburg János grófot. Ezt azonban megmagyarázza az, hogy Borbála őrzése céljából célszerűbb volt a nádor helybenmaradása; más magyar úrnak a kiküldésénél pedig attól lehetett tartani, hogy a Pozsonyban öszegyült urak körében esetleg maga is eltántorodik Alberttől.

[100] Szövegét l. Wostry II. 145—149 ll., több helyen nem egészen pontosan közli. Az idegenszerű kifejezések, melyekről a megelőző jegyzetben tettem említést, pl.: … notum facimus publice …, … domini et nobiles episcopi et prelati, barones, nobiles, proceres, milites, militares atque inclyti regni Hungarie incole presentialiter … congregati … — Erzsébet ebben magát … nos Elisabeth eadem gratia nata Hungarie regina electa…-nak nevezi. Fraknói helyesen állapítja meg, hogy ez téves szöveg, s helyesen (mint az általa ismert, de nekem rendelkezésemre nem álló müncheni szövegben) … E. nata de Hungaria eadem gracia regina electa…-nak kell állnia. Ez a „nata de Hungaria“ nem más, mint a Morvaország 1423. évi átengedésekor kiállított reversalis „… und wir Elisabeth von Hungarn, und denselben Gnaden Herzogin …“ szövegének, kifejezésének átvétele. Ha tudjuk, hogy Wostry vezérszövege (mely az osztrák bümin. levéltárának Fremde Gegenstände sorozatában 1. v(om) J(ahre) 1437. jelzet alatt őriztetik) a XVI. században — minden valószínűség szerint az 1527. évi olmützi tárgyalások alkalmával, 1527-ben — irogatott vitairodalom idején másoltatott, mely vitairatoknak a Habsburgoknak a magyar trónhoz való örökösödési jogát kellett igazolnia, nem lesz kétséges, hogy ez a szövegeltérés itt nem véletlen hiba — mint Fraknói után gondolni lehetne, — hanem szándékos módosítás.

[101] Wostry (I. 44—45. ll.) e feltételek szerkesztését december 17—31 közé teszi, Fraknói még a znaimi tartózkodás idejére, tehát körülbelül december 10—16 közé. Wostryval szemben kétségtelenül Fraknói beállítása a helyes. Döntő indiciumot ad maga az irat, a királynak az országban való lakásáról szóló részben: … de isto loco, in quo sumus … habitationem nostrarum tam ante coronationem, quam post in Hungaria faciemus et commutabimus … Nyilvánvaló tehát, hogy még az országon kívül van.

[102] Idem in contractibus consortis nostre (és nem … nostris, reginae Elisabeth praedictae) fiendum …; … similiter super statu domine regine secundum eorundem (t. i. consiliariorum nostrorum Hungaricorum) consilium faciemus. — Jellemző és döntő, hogy a vál. hitlevelet Znaimban mind a kettő pecsételi (sigillorum nostrorum appensione roboratas), de a koronázás után csak Albert állítja ki és pecsételi, mint koronázási hitlevelet (quas etiam post coronationem nostram (nem nostrarum) nostre maiestatis sigillo (nem nostrarum maiestatum sigillis) confirmabimus.

[103] Item supra maritatione filiarum nostrarum agemus secundum consilia nostrorum consanguineorum, nostrorum consiliariorum Hungarie (e szót Wostry elnézésből kihagyta, az ő vezérszövege alapján pótoltam) et aliarum terrigenarum nostrarum (!)

[104] A már is hosszúra nyúlt dolgozatot igen megduzzasztotta volna, s a sárkányos-téma kereteiből nagyon is kilépett volna az itt csak érintett vagy éppen átugrott részletek részletes elbeszélése. Amennyiben előadásom eltér az eddigi beállítástól, mindez főleg a hitlevél beható tanulmányozásából s az 1439. évi „törvényhozás“ körül csoportosuló események adta tanúságokból adódik. Ha netán szükségesnek fog mutatkozni, s az egyénítéshez szükséges forrásanyag összegyüjtése lehetővé fogja tenni, alkalomadtán még visszatérek az 1487—1439. évek ez érdekes kérdésére.

[105] L. erről e dolgozat XII. fejezetét.

[106] Az 1438 dec. 23-i és 1439 júl. 10-i oklevelek regestáit L. Lichnowskynál, V. köt. Függ. CCCLIV. és CCCLXXV. ll. 4110. és 4407. sz. alatt.

[107] Közli a szöveget Teleki I. gr.: Hunyadiak kora M o. X. köt. (Pest, 1853.) 60—61., regestáját Lichnowsky V. köt. Függ. CCCLXXXI. l., 4350. sz. alatt.

[108] III. Frigyes adományainak (aligha teljes) regestáit l. Lychnowskynál, VI. köt. Függ. CCX. l., 1726/b. és 1726/c. sz. alatt.

[109] A dolgozat folyamán közölt sárkányos társasági, kronologiailag biztos tagságokon felül van még egy olaszországi adatunk, amely szerint V. László a flórenci Ricci nemzetségből való de Useppis de Sancto Geminiano Ferencről mondja, mikor 1455-ben címerét megbővíti, hogy „ő az ő (t. i. a király) Sárkányos-társaságának tagja“, de nem tudjuk, mikor lett azzá, esetleg nem László (valamelyik) elődje alatt-e. Lásd az Adler idézett Drachenorden cikkét, 66. lap. — V. ö. Kaposi I.: Dante ismeretének első nyomai M.-on. (Budapest, 1909.) 13. l.

[110] Gyanús az utolsó ismert adatunk, amellyel állítólag Mátyás király (Diósgyőrött, 1460. évi augusztus 15-én) klisszai Thuskanygh András fiát, Gergelyt, dalmátországi nemest, felveszi belső udvarnokává s többi udvamoka társaságába és lovagi jelvényekkel díszíti fel és lovaggá avatja és adja neki „a sárkány formáját a fölébe helyezett kereszttel, amelyet lovagtársaink, akik saját személyünk társaságát bírják, ezen társaság jelvényéül viselni szoktak“, s kiveszi őt és testvérét Jánost, s összes birtokaikat az ország összes bírálnak hatósága alól. Ennek szövegét l. (a Magy. Tört. Társulat) Történelmi Tár-ában, 1880. évf. 775—776. ll. és Gróf Zichy-család okmánytára. X. köt., 111—113. ll. — Tartalma mellett gyanússá teszi különösen, hogy pecsételési formája „sigillo secreto quo ut rex Hungariae utimur“-t mond 1460-ra, tehát oly időre, amikor Mátyás ezt a formát még nem is használja, nem lévén még más pecsétje is a magyaron kívül.

[111] Nem lévén célom a Sárkányos-szövetség jelvényének mint heraldikai emléknek történetét megírni, — alig is érné ez meg a vele járó nagy fáradságot —, magam is figyelmeztetem a szíves és türelmes olvasót, hogy e szempontból dolgozatom nem öleli fel egészében azt az anyagot sem, ami magamnak is rendelkezésemre állott.